Nagyvilág
Tüntetők tucatjait tartóztatták le Jeruzsálemben
Tízezrek vonultak az utcára szombat este, hogy tüntessenek Netanjahu politikája ellen.
Rendőri erőszakkal és több tucat letartóztatással ért véget a tízezres, Benjámin Netanjahu elleni szombat esti tiltakozás Jeruzsálemben. A miniszterelnök rezidenciájánál több mint tízezer demonstráló követelte távozását az utóbbi kilenc héten rendszeressé vált szombat esti tömegtüntetésen, a rendőrség pedig ezúttal szokatlanul erőszakosan oszlatott – írja az MTI.
A hatóságok szerint az a mintegy ezerötszáz tiltakozó viselkedett erőszakosan, aki engedély nélkül is megtartotta előre meghirdetett menetét a város bejáratánál található Húrok hídjától a Balfour utcai rezidenciáig. Az este folyamán törvénytelennek nyilvánították és feloszlatták a már hagyománnyá vált sokezres tüntetést. Az oszlatás során a ynet hírportál szerint legalább 33 demonstrálót letartóztattak.
Országszerte több mint háromszáz helyszínen tüntettek a „fekete zászlós mozgalom” szervezésében: a kereszteződésekben és autópályák fölötti hidakon, valamint mintegy ezren Netanjahu cezareai villájánál, ahol a hétvégéit tölti. A tiltakozók elsősorban a korrupciós vádak miatt támadják a csalás, megvesztegetés és hivatali visszaélés miatt bíróság elé került miniszterelnököt, és a koronavírus-járvány második hullámának kezelésével is elégedetlenek. Jelenleg 22 463 aktív vírushordozót tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A járvány miatti intézkedések súlyos gazdasági válságot okoztak, a munkanélküliség több mint 20 százalékos.
Netanjahu elítélte az ellene zajló tüntetéseket, a médiát pedig az elégedetlenség ösztönzésével vádolja. A kormányfő szerint Izrael gazdasága jobb helyzetben van más fejlett országokénál.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években