Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Egyenruhában mondott beszédet a szorongatott Lukasenka

Létrehozva:

Az állami nyomda nem nyomja ki az ellenzéki lapokat, az internet akadozik.

Külföldről próbálnak forradalmat szítani Belaruszban – mondta Aljakszandr Lukasenka egy katonai támaszponton. A 65 éves államfő egyenruhában mondott beszédet Grodno mellett, néhány kilométerre a lengyel és a litván határtól.

A legkeményebb intézkedésektől sem riad vissza, hogy megőrizze Belarusz egységét – mondta. Lukasenka szerint az EU-tag Lengyelország és a NATO annektálni készülnek Belarusz nyugati régióját, ám azt nem árulta el, mire alapozza állítását.

Aljakszander Lukasenka fehérorosz elnök (b2) és Viktor Hrenyin védelmi miniszter (j) a Grodno melletti, a lengyel és a litván határól néhány kilométerre fekvő katonai gyakorlótéren 2020. augusztus 22-én / Fotó: MTI/EPA/Belta pool/Andrej Sztaszevics

Lukasenka a katonai fenyegetés rémképével próbálja elterelni a figyelmet a súlyos belpolitikai válságról, amely az augusztus 9-i elnökválasztás után alakult ki. Az ellenzék és számos nyugati ország szerint elcsalták a választásokat. A hivatalos eredmények szerint a 26 éve hatalmon lévő Lukasenka 80 százalékot szerzett, de a bejelentés után tüntetések, sztrájkok sorozata indult. Múlt vasárnap több százezer tiltakozó vonult az utcára, követelve Lukasenka lemondását.

Szombatra és vasárnapra újabb nagyszabású tiltakozó megmozdulásokat hirdettek meg.

Az újságíró szövetség szerint eddig legalább húsz ellenzéki és független hírportál vált teljesen elérhetetlenné, vagy nehezen letölthetővé. Az érintett lapok között van az amerikai Szabadság Rádió és a lengyel támogatásból működő Belsat műholdas tévécsatorna.

Pénteken az állami nyomda üzemzavarra hivatkozva nem nyomtatta ki két független napilap, a Narodnaja Volja és a Komszomolszkaja Pravda aznapi számait. Az újságíró szövetség követelte a kormánytól, hogy ne gyakoroljanak nyomást a médiára, és vessenek véget a cenzúrának.

Legnépszerűbb cikkeink