Nagyvilág
Csehországban rekordot döntött a fertőzések száma
Csehországban pénteken, első ízben az ötszázat is meghaladta a napi megbetegedések száma.
Az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton délelőtt közölt kimutatások alapján pénteken 506 új koronavírus-fertőzést regisztráltak. Az eddigi rekord, 377 eset március 27-éről való.
Március elseje, a fertőzés megjelenése óta eddig 21 551 Covid-19 megbetegedést mutattak ki Csehországban. A betegek mintegy 75 százaléka már meggyógyult, a betegségben eddig elhunytak száma 411. Ezen a héten tizenhárom ember halálát hozták összefüggésbe az új koronavírus okozta betegséggel.
Az aktív betegek száma jelenleg meghaladja az ötezret. Kórházi kezelésre 108 ember szorul, közülük 22-en intenzív ellátásra szorulnak.
A napi fertőzéses esetek száma már egye hete folyamatosan nő. A szaktárca szerint ez alapvetően annak következménye, hogy mintegy két hete masszív tesztelést végeznek a helyi fertőzésgócokban, amelyekből több mint egytucatnyi van az országban. Az elvégzett laboratóriumi tesztek száma az utóbbi időben napi 7-8 ezer körül alakul.
„A súlyos esetek száma nem emelkedik. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, amely ellenőrzés alatt van, elsősorban az úgynevezett intelligens karanténrendszer következtében” – olvasható a minisztérium Twitteren megjelent közleményében.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban