Magyarország
Az ellenzék a Club Aliga fejlesztésének visszavonását szeretné
Továbbra is mindenkié és ne csak keveseké legyen a Balaton, ellenzéki pártok ezért azt szeretnék, ha a kormány meggondolná magát és visszavonná a Club Aliga fejlesztését kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendeletet – mondta a Jobbik alelnöke szombaton.
Potocskáné Kőrösi Anita ellenzéki pártok képviselőivel közösen, a balatonvilágosi Club Aligánál tartott sajtótájékoztatón közölte: a helyiek attól tartanak, hogy a rendelettel lehetővé válik közparkok, közutak lezárása, megakadályozva számukra a tópart elérését. „A Balaton környékén mindenhol a NER terjeszkedik, Orbán oligarchái mindenütt megvetették a lábukat a Balaton partján” – fogalmazott a politikus, megjegyezve, hogy ezzel területeket vesznek el a magyar emberek, a családok elől. Hangsúlyozta, a közös ellenzéki sajtótájékoztató annak a szimbóluma, hogy mindannyian a civilek mellett állnak. Szeretnék, ha Balatonvilágoson a jelenlegi állapot nem változna meg, ebben kérik mindenki segítségét, mert ez lakóhelytől függetlenül minden magyar ügye.
Gurmai Zita, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese azt mondta, ellenzéki politikusként az a dolguk, hogy megvédjék az ott élőket, megvédjék a Balatont, mert „a Balaton mindannyiunké”. Jelezte, hogy már több mint százezren írták alá a szocialisták „El a kezekkel a Balatontól!” kezdeményezését. Kijelentette: a Club Aliga ügyében nincs párbeszéd, nincs konzultáció.
Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja arról szólt, hogy nincs Magyarországon olyan ember, akinek ne fűződne emléke a Balatonhoz, kötelességüknek érzik, hogy ezt megvédjék. „Ez a kormány adófizetői pénzből ellopja a Balatont, adófizetői pénzből felújítja és elvárja, hogy a magyar emberek itt költsék el kuporgatott forintjaikat és az ő zsebeiket tömjék meg, mi ezt nem hagyjuk” – közölte. Hozzátette: ha a következő hetekben, hónapokban is szüksége van rájuk a helyi lakosoknak, újra eljönnek. „Ide fogjuk magunkat láncolni és küzdeni fogunk azért, hogy a Fidesz ne tehesse meg ezt a magyar emberekkel” – jelentette ki.
Bősz Anett, a Liberálisok elnöke azt mondta, „neki fognak menni” a kormánynak és azon nagyberuházóknak, akik „érdemtelenül vesznek el olyan területeket, pénzösszegeket, amelyek valamennyi magyar polgárt megilletnének”. Megkezdődött a benyomulás a közösségi tereinkre ugyanúgy, ahogy a kultúra, az iskola és minden olyan területre, amely elméletileg arról szól, hogy a helyi közösség rendelkezik fölötte – tette hozzá.
Szendefy Mária, az LMP Somogy megyei elnöke azt mondta: hisznek abban, hogy a kis közösségek előbb-utóbb kiharcolják, ami nekik jár, kiharcolják a hozzáférést a Balatonhoz vagy bármilyen természeti kincshez. „Az LMP-ben azon dolgozunk, hogy a Balaton-part kiemelt természeti védelmet élvezzenek, ne lehessen közvetlenül a part mellett építeni, ne lehessen a partot lezárn” – mutatott rá. Kiemelte, hogy ennek mentén kezdeményezni fogják az építési törvény és a Balaton-törvény módosítását.
Kamasz Julianna, a Momentum fonyódi alapszervezetének elnöke kitért arra: 2022-ben véget fognak vetni a „rabló privatizációnak, a mindent átszövő korrupciónak”. „Minden Balaton-parti településnek joga van a szabadstradokhoz, mert a Balaton mindenkié” – hangoztatta.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!