Magyarország

Emmi: a tanórákon nem kell tartani a másfél méteres távolságot

Published

on

Minek is, hiszen a gyerekek úgysem szeparálhatók el egymástól.

A sajtóban elterjedt téves információval szemben az iskoláknak kiküldött protokoll szerint a tanórákon nem előírás a 1,5 méteres védőtávolság megtartása – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

“Az egy osztályba járó gyermekek akkor is szoros kontaktusba kerülnek egymással, ha a padok között biztosított a nagyobb távolság. Az intézkedési terv a közösségi terek – például a folyosó – esetében hangsúlyozza a távolságtartás fontosságát, mivel ott a különböző osztályba járó tanulók is keveredhetnek egymással.”

Az Emmi szerint a közösségi terekben a szociális távolság megtartása

  • a létszám korlátozásával (például a csengetési rend eltérő megállapításával),
  • a közösségi terek felosztásával valósítható meg.

Ahol ez nem biztosítható, ott javasolják

a maszk viselését a felső tagozatos és középiskolás tanulóknak.

A minisztérium a szülőkre hárítja annak felelősségét, hogy olyan gyereket ne engedjenek óvodába, iskolába, akinél betegségre utaló jeleket észlelnek, továbbá segítsék elő otthon is az alapvető higiéniai szabályok (pl. köhögési etikett) betartását.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version