Magyarország
Emmi: a tanórákon nem kell tartani a másfél méteres távolságot
Minek is, hiszen a gyerekek úgysem szeparálhatók el egymástól.
A sajtóban elterjedt téves információval szemben az iskoláknak kiküldött protokoll szerint a tanórákon nem előírás a 1,5 méteres védőtávolság megtartása – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
“Az egy osztályba járó gyermekek akkor is szoros kontaktusba kerülnek egymással, ha a padok között biztosított a nagyobb távolság. Az intézkedési terv a közösségi terek – például a folyosó – esetében hangsúlyozza a távolságtartás fontosságát, mivel ott a különböző osztályba járó tanulók is keveredhetnek egymással.”
Az Emmi szerint a közösségi terekben a szociális távolság megtartása
- a létszám korlátozásával (például a csengetési rend eltérő megállapításával),
- a közösségi terek felosztásával valósítható meg.
Ahol ez nem biztosítható, ott javasolják
a maszk viselését a felső tagozatos és középiskolás tanulóknak.
A minisztérium a szülőkre hárítja annak felelősségét, hogy olyan gyereket ne engedjenek óvodába, iskolába, akinél betegségre utaló jeleket észlelnek, továbbá segítsék elő otthon is az alapvető higiéniai szabályok (pl. köhögési etikett) betartását.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban