Nagyvilág

A német turistákat eltanácsolja a kormány Horvátországtól

Published

on

A horvát egészségügyi miniszter szerint a fertőzöttek száma nem is olyan nagy a nyaralók összmennyiségéhez képest. 

A koronavírus-fertőzések számának emelkedése miatt utazási figyelmeztetést adott ki a német külügyminisztérium csütörtökön Horvátország két tengerparti megyéjére.

A tárca azután adta ki a figyelmeztetést Sibenik-Knin és a szomszédos Split-Dalmácia megyére, hogy a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) a járványügyi szempontból kockázatos térségek közé sorolta a számos Adria-parti nyaralóhelyet és több száz szigetet is magában foglaló régiót.

A döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzések száma meghaladta a százezer lakosonkénti ötvenet. 

A Horvát Idegenforgalmi Közösség frankfurti képviseletének vezetője, Romeo Draghicchio német hírportáloknak nyilatkozva rámutatott, hogy a turizmus az egyik legfontosabb gazdasági ágazat hazájában – a hazai össztermék (GDP) nagyjából 20 százalékát teszi ki -, és a német turisták jelentik az első számú bevételi forrást. Így igen súlyos következményekkel járhat, ha a német külügyminisztérium még több megyére ad ki utazási figyelmeztetést.

A legutóbbi adatok szerint nagyjából 180 ezer német nyaral Horvátországban. Többségük az Isztria-félszigeten és Rijeka térségében, ahol alig néhány aktív koronavírus-fertőzést tartanak számon – hangsúlyozta a képviseletvezető.

Horvátországban ismét második egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma: az elmúlt 24 órában 255-el nőtt, és elérte a 7329-et. 

A legtöbb új esetet továbbra is a fővárosban, Zágrábban, illetve Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a legfőbb terjesztők.

Vili Beros egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén elmondta: az esetek számának emelkedése egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert, mert a vírus főleg a fiatalok körében terjed, akiknek enyhék a tüneteik. Hozzátette: ahhoz képest, mennyi turista érkezett az országba, a fertőzöttek száma nem is olyan nagy. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version