Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Űrszonda száll le a Bennu aszteroidára, hogy mintákat hozzon belőle

Létrehozva:

Alig két hónap múlva vesznek mintákat a Bennuról. Az űrszonda már körülötte kering.

Az OSIRIS-REx űrszonda lesz a NASA első űreszköze, amely mintát gyűjt egy aszteroidából. Múlt héten a szonda végrehajtotta második és egyben utolsó próbarepülését, melynek során megközelítette a Bennu aszteroida felszínét – szúrta ki az IFLScience-en a 24.hu.

Mint írják, az OSIRIS-REx jelenleg operatív pályáján halad, október 20-án fog ismét leereszkedni, hogy begyűjtse a mintákat.

Az űrszonda az utolsó teszt során 1 kilométeres magasságból 125 méterig süllyedt. Itt automatikusan felmérte sebességét és röppályáját, majd 8 percen át tovább ereszkedett, míg nem sikerült a Bennu forgásához igazodnia. További süllyedést követően az űreszköz 40 méterre a felszíntől állt meg, éppen azon kráter felett, ahonnan majd a mintákat is kiemeli. Ezt követően a szonda visszaállt eredeti pályájára.

Dante Lauretta, az Arizonai Egyetem munkatársa és a misszió vezető kutatója szerint a teszt során több fontos rendszert is kipróbáltak. A szakértő hozzátette, készen állnak a mintagyűjtésre. A történelmi műveletet követően az OSIRIS-REx még hónapokig az aszteroidánál marad, csak 2023-ban fog visszatérni.

Legnépszerűbb cikkeink