Nagyvilág
Többet spóroltak az amerikaiak a vírus miatt
Sokkal többen tudtak nagyobb összegeket félretenni az elmúlt hónapokban, mint a járvány előtt.
Jó hatással volt a koronavírus, legalábbis az amerikai háztartások megtakarításait tekintve. Egy friss felmérés szerint sokan jelentősebb összeget félre tudtak tenni az utóbbi hónapokban, szemlézte a CNBC cikkét a Portfolio.
A megkérdezett amerikaiak 22 százaléka legalább 1000 dollárt tudott megtakarítani idén nyáron. A MassMutual által készített felmérés szerint az eredmény egybecseng azzal, hogy a megkérdezettek közel fele kevesebbet költ most, mint tavaly ugyanekkor.
Azoknál, akik meg tudtak takarítani a nyári hónapokban, sokat segített, hogy nem mentek nyaralni, nem mozdultak ki esténként és saját magukra is kevesebbet költöttek.
Úgy tűnik, sokaknak tetszik ez az irány a pénzügyekben, mivel a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy több pénzt tenne félre a jövőben is vészhelyzeti tartaléknak, 20 százalékuk szükséges kiadásokra fordítaná az összegyűjtött pénzt, másik 20 százalék pedig a hiteleit fizetné vissza.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt