Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Megvan az orángutánbébi neve

Létrehozva:

Forrás: Fővárosi Állat-és Növénykert Facebook

Móric lett a budapesti állatkertben két héttel ezelőtt született orangután kisfiú neve. Ezt szerdán, az orangutánok világnapján jelentette be a városligeti intézmény. A kis Móricot némi szerencsével már a látogatók is megcsodálhatják.

Öt nap alatt több mint tizenhatezren szavaztak a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján az augusztus 5-én született orangután kisfiú nevére. A voksoláson három név, a Huba, a Móric és az indonéz eredetű Wulan közül lehetett választani. Végül a Móric lett a befutó, így a ma kéthetes orangután bébit ezen a néven jegyzik majd be a nemzetközi orangután törzskönyvbe.

Az állatkert ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik ötleteikkel, illetve szavazataikkal segítettek nevet találni a jövevénynek.

A kis Móricot némi szerencsével már a látogatók is megcsodálhatják. Lia, az anyaállat szinte a teljes nyitvatartási időben látható, de mivel a kicsi szorosan hozzá bújik, Móricot attól függően lehet jobban, vagy kevésbé jól látni, hogy anyukája merre jár, és milyen testhelyzetet vesz fel éppen. Aki csak pár percet tud szánni az orangutánok megcsodálására, a szerencsére kénytelen hagyatkozni, de akik hosszabb időt is el tudnak tölteni az orangutánok bemutatóhelyénél, vagy a látogatás során többször is vissza-visszatérnek hozzájuk, szinte biztos, hogy láthatják az apróságot.

Az állatkert egyébként nem véletlenül időzítette szerdára a szavazás eredményének bejelentését. Augusztus 19-én ugyanis az orangutánok világnapját, pontosabban a nemzetközi orangután napot (International Orangutan Day) ünneplik szerte a világon a természetvédelem és a veszélyeztetett fajok megőrzése iránt elkötelezett emberek, közösségek, szervezetek és intézmények. A jeles nap jó alkalom arra, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét ezekre a különleges emberszabásúakra, valamint azokra a veszélyeztető tényezőkre is, amelyek a fennmaradásukat fenyegetik.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1890-es évek óta foglalkoznak orangutánokkal, az elmúlt harminc évben pedig számos alkalommal szaporítani is sikerült őket. Az állatkertben jelenleg látható hét szumátrai orangután közül négyen budapesti születésűek, de Európa más állatkertjeiben is élnek budapesti származású orangutánok. A magyar főváros állatkertje részt vesz az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által életre hívott tenyészprogramban, amelynek célja a kritikusan veszélyeztetett orangutánok természetvédelmi célú állatkerti szaporításának nemzetközi szintű összehangolása.

 

Legnépszerűbb cikkeink