Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kövér: a jövőben nem lehetünk sikeresek egymás rovására

Létrehozva:

Azért lett az idei év az nemzeti összetartozásé, hogy ne csak arra emlékezzen az ország, milyen tragédia történt vele Trianonban, hanem azt is ünnepelje meg, hogy a tragédia ellenére is túlélte az elmúlt száz évet.

Magyarország Trianon századik évfordulójára újra tekintélyt vívott ki magának az elmúlt tíz év teljesítményének köszönhetően, és ezzel azt üzeni a térség politikai vezetőinek, hogy „a jövőben biztosan nem lehetünk sikeresek egymás rovására” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. 

A házelnök hangsúlyozta, azért kezdeményezték 2020 nemzeti összetartozás évévé nyilvánítását, hogy ne csupán arra emlékezzen az ország, milyen tragédia történt vele Trianonban, hanem azt is ünnepelje meg, hogy e tragédia ellenére is túlélte az elmúlt száz esztendőt.

„Noha Trianonban a szerződést megfogalmazóknak a – talán nem is nagyon titkolt – szándékuk az volt, hogy halálra ítéljenek bennünket, úgy is, mint országot, államot, úgy is, mint nemzetet eltöröljenek a föld színéről” – fogalmazott a fideszes politikus.

Kövér László szólt arról is, a magyar szépirodalom, valamint film- és színházművészet az elmúlt harminc évben nem dolgozta fel széles körben hozzáférhetően a száz évvel ezelőtt történteket.

A parlament elnöke elmondta, hogy a külső nyomás, az identitásukban kárt okozó fenyegetettség, különösen a „migránshullám” volt az, ami újra „összeterelte” a visegrádi országokat. A visegrádi négyek így ismét nemcsak védekező, hanem építő jellegű, kooperáló együttműködést alkotnak, amely a jövőben még tágabb közép-európai együttműködés alapjává válhat. 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink