Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Öt év börtönre ítélték a volt angolai elnök fiát pénzügyi csalásért

Létrehozva:

146 milliárd forintnyi összeget sikkasztott el egy állami alapból, a svájci bankszámlájára utalt.

Öt év börtönre ítélte az angolai legfelsőbb bíróság José Eduardo dos Santos volt államfő fiát csalásért és sikkasztásért pénteken.

A 42 éves José Filomeno dos Santos az ítélet szerint 500 millió dollárt (146 milliárd forintot) sikkasztott el egy angolai állami alapból, és a pénzt egy svájci magánbankszámlára utalta.

A perben másik három vádlottat is elítéltek, köztük Valter Filipe da Silvát, az angolai nemzeti bank egykori vezetőjét. A társvádlottakat négytől hat évig terjedő szabadságvesztéssel sújtották csalás és sikkasztás miatt. A pénzmosás bűncselekménye alól azonban mind a négy vádlottat felmentették.

A Zenu becenéven is ismert José Filomeno dos Santos elítélésével első ízben vonták felelősségre az egykori elnöki család egyik tagját. A nyomozást a 2017-ben hatalomra került Joao Lourenco elnök korrupcióellenes kampányának keretében folytatták le. Elődje, José Eduardo dos Santos 38 éven irányította az országot. Angolában 1975 és 2002 között polgárháború dúlt. A szegénység és a nepotizmus széles körben elterjedt a délnyugat-afrikai országban. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink