Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Jobbikos jelöltet támogatnak az ellenzéki pártok Tiszaújvárosban

Létrehozva:

Márki-Zay Péter szerint ez az együttműködés biztosítja, hogy „soha többet nem lesz kétharmada a Fidesznek”.

A jobbikos Bíró László agrárvállalkozó lesz az ellenzék közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-ei időközi országgyűlési választáson – közölték a pártok képviselői pénteken Tiszaújvárosban, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a jelöltet.

  • Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Fidesz túlhatalmának lebontását,
  • Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a közösen vívott harcot,
  • Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kormány leváltásában viselt közös felelősséget,
  • Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a közös jelölt segítését,
  • Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a közös ellenzéki kampányt,
  • Kovács József, a Momentum borsodi elnöke a vidék képviseletét emelte ki.

Márki-Zay Péter az ellenzéki pártok és a civilek példátlan összefogását hangoztatta a jelöltállítás kapcsán. A hódmezővásárhelyi polgármester  szerint ha ez a megállapodás 2018-ban létrejött volna, a Fidesz 51 körzetben nem nyert volna a 106-ból, és ez az együttműködés biztosítja, hogy ezentúl

„soha többet nem lesz kétharmada a Fidesznek”.

Bíró László azt mondta, harcosan fogja képviselni választói érdekeit a parlamentben, az ő kezét nem köti a kormánypárt, a száját nem tudják befogni a különböző érdekcsoportok.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség korábbi országgyűlési képviselője – Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP) – júliusban motorbalesetben elhunyt.

A Fidesz-KDNP Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítja. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink