Nagyvilág
Izraeli harci repülőgépek lőtték Gázát
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy újabb csapást mért péntek hajnalban a Hamász gázai övezeti állásaira.
Izrael az elmúlt héten több ilyen éjszakai csapást is végrehajtott a Gázai övezetet irányító iszlamista szervezet állásai ellen, válaszul a palesztin tengerparti övezetből gyújtóléggömbökkel végrehajtott támadásokra, amelyek közül néhány tüzeket okozott Izrael déli területein.
A csütörtökön napközben folytatódó léggömbös támadások nyomán péntek hajnalban „harci repülőgépek, katonai helikopterek és harckocsik lőtték a Hamász gázai övezeti állásait”, köztük „légvédelmi rendszereket, föld alatti létesítményeket és megfigyelőpontokat” – írta rövid közleményében az izraeli hadsereg (IDF).
A csapások néhány órával azután folytatódtak, hogy Washingtonban bejelentették Izrael és az Egyesült Arab Emírségek amerikai közvetítéssel megszületett békemegállapodását, amit Donald Trump elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi jelentőségűnek minősített, a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász és a Hamász vezetése azonban egyaránt elutasított.
A gyújtószerkezetek felbocsátása a múlt héten kezdődött. Az eszközök becsapódásakor általában tűz keletkezik mezőgazdasági területeken, elpusztul a termés. Halálos áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések. A palesztin akciók miatti megtorlásul Izrael kedden határozatlan időre lezárta a gázai áruforgalmi átkelőhelyet Kerem Salomnál.
Izrael 1967-ben foglalta el Egyiptomtól a Gázai övezetet, de 2005-ben kivonult onnan, a terület határait azonban azóta is szigorúan ellenőrzi. Az utolsó nagyobb konfliktus a térséget irányító Hamásszal 2014-ben volt. Az azt követően egyiptomi közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodás ellenére az erőszak időnként fellángol Izrael és a Hamász között.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!