Nagyvilág

Az MTZ-gyár munkásai is Lukasenka lemondását követelik

Published

on

Közben az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közölte: az Európai Unió nem fogadja el a vasárnapi elnökválasztás eredményét, az EU külügyminiszterei megállapodtak, hogy szankciókat készítenek elő.

A minszki traktor-, illetve autógyár több száz dolgozója sztrájkolt pénteken az Aljakszandr Lukasenka elnök vitatott tisztaságú újraválasztása elleni tüntetések erőszakos elnyomása miatt.

A munkások és az alkalmazottak a Minszki Traktorgyár (MTZ) és a MAZ gépkocsi- és autóbuszgyár udvarán gyűltek össze – jelentették az AFP francia hírügynökség tudósítói a helyszínről.

Az MTZ több ezer dolgozója ezután a városközpont felé indult.

Azután döntöttek így, hogy a gyárba érkező Raman Haloucsenka kormányfő nem volt hajlandó tárgyalni velük. A menethez más tüntetők is csatlakoztak a helyiek tapsa mellett. A fogaskerékgyárhoz érkezve csatlakozásra szólították fel az ottani munkásokat. A menet a Függetlenség sugárút felé tartott. A menet előtt a közlekedésrendészet járműve haladt, rendfenntartókat a menet körül nem lehetett látni.

„Nem birkák, nem csőcselék, nem aljanép vagyunk, hanem az MTZ munkásai. Nem húszan vagyunk, hanem tizenhatezren” – ez állt a munkások kezében lévő transzparensen. „Takarodj!” „Szabadok vagyunk” – skandálták a dolgozók, üzenetüket Aljakszandr Lukasenkának címezve.

Előzőleg a gyár udvarán a dolgozók összeállították követeléseik listáját, amelyen egyebek mellett az elnök lemondása és új elnökválasztás kiírása szerepelt.

Aljakszandr Lukasenka, akinek a gazdasági és politikai rendszere nagyban merített a szovjet kommunizmus örökségéből, elnöksége 26 éve alatt

a munkásokra és a földművesekre támaszkodott.

Az elnök szinte nemzeti jelképpé emelte a fehérorosz traktorokat. Az MTZ munkabeszüntetése súlyos csapást jelent az államfőre az AFP francia hírügynökség kommentárja szerint.

Hasonló megmozdulások több más fehérorosz városban voltak az ellenzéki médiának a közösségi portálokon megjelenő tudósításai szerint.

Közben az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy szankciókat készítenek elő a fehéroroszországi választásokat követő tiltakozáson részt vevők elleni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell Twitter-üzenetében kijelentette:

az Európai Unió nem fogadja el a vasárnap tartott választás eredményét.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version