Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

250 új munkahelyet hoz létre az Aldi Magyarországon

Létrehozva:

100 áruházi munkatárs mellett irodai, raktári és logisztikai dolgozókat is keresnek.

Az Aldi 250 új munkahelyet hoz létre idén Magyarországon – írja az MTI az áruházlánc csütörtöki sajtótájékoztatója alapján. Bernhard Haider, az Aldi Magyarország ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az áruházaikba 100 új munkatársat keresnek, az őszre elkészülő biatorbágyi hűtőraktár pedig 50 logisztikai alkalmazott felvételét teszi lehetővé. A 8800 négyzetméteres, körülbelül 6 milliárd forintból felépülő létesítmény megkétszerezi az Aldi hűtőkapacitását Magyarországon. Ennek előnyeit a vásárlók a kínálat bővülésében láthatják majd.

De az irodák is bővülnek, a Biatorbágyról Budapestre költöztetett iroda 120, a pécsi pedig 150 alkalmazottal működhet az év végére. A bővítést azzal indokolta, hogy a feladatok egyre gyarapodnak, a vállalatcsoport pedig elégedett a magyar alkalmazottak teljesítményével. Az itteni irodák Európa-szerte csaknem 4 ezer üzletnek nyújtanak informatikai támogatást, és az Aldi továbbra is hosszú távra tervez a magyar munkavállalóival – tette hozzá.

Bernhard Haider a gazdasági nehézségek miatt különösen fontosnak tartja, hogy az Aldi új munkahelyeket kínál. 2025-ig az üzletlánc minden saját márkás terméke teljes mértékben újrahasznosítható csomagolást kap, de ezek felhasználását is 15 százalékkal csökkentik. Bővül emellett a magyar termékek kínálata, és az igazgató abban is bízik, hogy az Aldi újabb belföldi cégekkel építhet ki beszállítói kapcsolatot. A helyi vállalkozókat a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával kidolgozott program segíti ebben, de az Aldi a magyar áruk külföldre juttatását is támogatja – közölte az igazgató.

A német központú üzletlánc 14 éve van jelen Magyarországon, és jelenleg 145 üzletet működtet. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. forgalma 2018-ban meghaladta a 208 milliárd forintot, adózott eredménye az 5 milliárd forintot.

Legnépszerűbb cikkeink