Nagyvilág
Soha nem látott mértékben csökkent a brit GDP a második negyedévben
A világ nagy gazdaságai közül messze Nagy-Britannia teljesítménye volt a legrosszabb.
Rekordmértékben csökkent a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány közvetlen gazdasági hatásaként – közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS).
A világ hatodik legnagyobb gazdasága negyedéves összevetésben 20,4 százalékkal, éves szinten pedig 21,7 százalékkal zsugorodott április-júniusban. Bár elemzők ennél rosszabb adatokat, 20,5 százalékos, illetve 22,4 százalékos visszaesést vártak, a világ nagy gazdaságai közül – az eddig ismertetett adatok alapján – messze Nagy-Britannia teljesítménye volt a legrosszabb.
A brit gazdaság is technikai recesszióba lépett, mivel az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 2,2 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest pedig 1,7 százalékkal csökkent a GDP.
Vannak azonban biztató jelek. Júniusban felpattant a gazdaság: a májusi 1,8 százalék után 8,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék az előző hónaphoz képest, de a GDP értéke így is hatodával marad el a februári szinttől.
A brit jegybank, a Bank of England múlt héten közzétett előrejelzésében arra figyelmeztetett, hogy 2021 utolsó negyedévéig is eltarthat, hogy a brit gazdaság visszanyerje a koronavírus-járvány előtti méretét, a munkanélküliség pedig valószínűleg jelentősen emelkedik.
A brit kormány március utolsó hetében vezette be a szinte teljes gazdasági zárlattal járó korlátozásokat, és csak júniusban kezdte el fokozatosan lazítani a szigorú előírásokat. (MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban