Nagyvilág
Csaknem 17 millió forintért kelt el Michael Jordan első szerződésének másolata
Eddig soha nem volt még nyilvánosságra hozva a dokumentum, ezért ért ilyen sokat a gyűjtőnek, még akkor is, ha csak másolat.
Egy gyűjtő 57 068 dollárt (16,8 millió forint) fizetett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szupersztárja, Michael Jordan első szerződésének fénymásolatáért – írja az MTI.
Az insidethegames.biz portál híradása szerint az árverésen értékesített relikvia különlegességét az adja, hogy nem eredeti dokumentumról van szó, ugyanakkor eddig még nem volt hozzáférhető a nyilvánosság számára.
A legendás játékos 1984. szeptember 14-én írta alá első megállapodását a Chicago Bullsszal, a 24 pontos kontraktusban szerepel, hogy legalább hét évig erősíti a csapatot, a fizetését ugyanakkor nem említi, az egy külön dokumentumba került.
Ugyanezen az aukción valaki 379 757 dollárért, azaz 112 millió forintért szerezte meg a hatszoros NBA-bajnok Jordan aláírt Nike cipőjét, amelyet az 1985/1986-os szezonban viselt.
Az elképesztő összegek hátterében az áll, hogy tavasszal a Netflix csatornán sugárzott The Last Dance (Az utolsó tánc) című Jordan-dokumentumsorozat óta még keresettebbek minden idők egyik legjobb kosarasának a relikviái.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt