Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A bika: új drog, régi probléma

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Szedi áldozatait a „bika”, a rendőrség által újnak nevezett kábítószer. Azonban lehet, hogy csak új fantázianevet kapott a szegények körében régóta keringő biofű.

A magyar drogpiacon is terjedő biofű nagy része Kínából érkező szintetikus szerekből készül, ennek születhetett új neve, de az is lehetséges, hogy egy új dílercsoport rosszul adagolja a szegények drogjának is nevezhető kábítószert, ami ma már a börtönök és a hajléktalanok körében is előnyt élvez – sokszor az alkohollal szemben.

Nem tudni pontosan, milyen szer a „bika”, ami – a rendőrség tájékoztatása szerint – legalább 11 ember halálát okozta, mióta a piacra került. „Az alapján, hogy varázsdohányban, herbálban fogyasztották, arra lehet következtetni, hogy a bika hatóanyaga is a mesterségesen előállított THC, ami természetes formában a marihuána hatóanyaga. Ezek a szintetikus anyagok általában sokkal erősebbek, mint a valódi marihuána, de ugyanazokra a receptorokra hatnak” – nyilatkozta a Pesti Hírlapnak dr. Csák Róbert szerhasználat-kutató szociológus.

Jellemzően Kínában, néha Indiában gyártott, az internetről nagy mennyiségben, zsákban vagy hordóban rendelhető fehér porról van szó, amit feloldanak valamilyen oldószerben, majd dohányra, a legolcsóbban beszerezhető gyógynövényre, zöld növényi törmelékre spriccelve hoznak forgalomba.

Lefoglalt varázsdohány Miskolcon, 2020. augusztus 6-án / Forrás: Police.hu

Nem minden bika, amit úgy hívnak

„A valódi marihuánával szemben ezekkel tényleg ki tudja magát ütni az ember, elvonási tüneteket okoznak, és túl is adagolhatók: lehet belőlük mérgező, és ahogy látjuk, halálos mennyiséget is fogyasztani” – vázolta Csák a különbséget.

Hogy éppen melyik módosított, mesterséges THC-t lehet kapni a piacon, az hullámzásszerűen változik, ez azonban nem feltétlenül esik egybe egy-egy „új szer” felbukkanásával, ami sokszor valójában nem is új szer, hanem csak egy újabb fantázianév. Lehet, hogy ugyanezen a néven többféle hasonló szert árulnak, de az is lehet, hogy másutt más néven lehet hozzájutni ugyanahhoz az anyaghoz.

„Lehet, hogy ez egy új szer, amit másképpen kell adagolni, mint az előzőt. Lehet, hogy egy új dílercsoport jelent meg, amelyik nem elég rutinos az adagolásban, de az is lehet, hogy nem keverték el eléggé a port az oldószerben, így az egyik cigarettába alig, a másikba meg túl sok jutott” – mondta Csák arról, hogy mi állhat a bikához kötött halálesetek mögött.

Öntudatlan állapot fillérekért

„Jellemzően marginalizált, leszakadt, szegény csoportokhoz köthető a műfű, herbál vagy bio néven kapható szerek fogyasztása. Egyszerűen azért, mert nagyon olcsó, olcsóbb, mint az alkohol, és a marihuánával szemben, ám az alkoholhoz hasonlóan ki tudja magát vele ütni az ember, gyakorlatilag egyetlen sör árából” – hívta fel a probléma gyökerére a figyelmet a szociológus, hozzátéve, hogy a fő ok a kilátástalanság, a drog csak eszköz ebben a kilátástalanságban.

A hajléktalanok között ez a szer az előbbiek mellett azért is népszerű, mert a szállókon nem lehet inni, dohányozni viszont igen, az átitatott cigarettának pedig nincs másmilyen illata, mint a valódinak. Ugyanez igaz a börtönökre is, ahol éppen emiatt már nem lehet cigarettát küldeni a csomagokban, sőt a leveleket is fénymásolva adják át, mert elterjedt az is, hogy a szerrel átitatott papírt cigarettává sodorva elszívják.

„Ha esélye sincs az embernek, hogy munkához jusson, tanulhasson, normális pénzt keressen, akkor nem tesz hozzá az életéhez az az egy kiló kenyér, amit a szer árából tud venni. Lehet mutogatni, hogy drogosok, alkoholisták mindazok, akik isznak és olcsó drogokat használnak, de a problémának ennél sokkal mélyebb gyökerei vannak” – tette hozzá Csák Róbert.

 

Képünk illusztráció, forrás: Shutterstock

Beszélő név, lassú listázás

„Elképzelünk magunk előtt egy bikát: az erőről, a dühről és a nagyon intenzív hatásról szól. Ez áll fent, nekem is az elmúlt egy-két évben volt olyan halálesetem, ami feltételezhetően ilyen szertől következett be; nagyon gyorsan szívritmuszavar lépett fel, keringési elégtelenség, az illető pedig belehal a történetbe” – ezt már Zacher Gábor toxikológus nyilatkozta az Infostartnak. Szerinte is biofűről, szintetikus marihuánaszármazékról lehet szó a „bika” esetében, aminek a hatáserőssége akár tízszer is meghaladhatja a hagyományos THC-ét.

Zacher Gábor arról is beszélt, hogy egy adott szer „listára kerülése” a gyors analízis ellenére sem gyors folyamat. „A szer majd rákerülhet az új pszichoaktív szerek listájára, onnan fél-egy-másfél év után a kábítószerek közé. A kettő között büntetőjogi kategóriakülönbség van. A törvény azonban csak keretrendszert ad, nem a szigorítás vagy az enyhítés jelent megoldást a kábítószer-problémára” – tette hozzá a toxikológus.

Legnépszerűbb cikkeink