Nagyvilág
Földi ásványra bukkantak egy másik bolygón
Egy eddig csupán a Földön megfigyelt ásványt azonosítottak a kutatók a Ceres törpebolygón – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A Ceres a legnagyobb objektum a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben, ami lehetővé teszi az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Dawn, vagyis Hajnal nevű űrszondája számára, hogy nagyfelbontású képeket készítsen a felszínéről. Amerikai és európai kutatók nagyjából 35 kilométeres távolságból készített felvételeket elemeztek a törpebolygóról. A szakemberek a 20 millió éves Occator-kráterre fókuszálták vizsgálatukat és megállapították, hogy egy „kiterjedt sósvízmedence” van a felszíne alatt.
A római Nemzeti Asztrofizikai Intézet szakemberei infravörös képalkotást alkalmazva mutatták ki hidrohalit jelenlétét az égitesten. Ez az anyag a tengeri jégben fordul elő, ám a Földön kívül eddig sehol máshol nem azonosították. Maria Cristina De Sanctis, az intézet munkatársa szerint a hidrohalit egyértelmű jele annak, hogy a Ceresen egykor tengervíz volt. „Azt mondhatjuk, hogy a Ceres egyfajta óceánbolygó, olyasmi, mint a Szaturnusz és a Jupiter néhány holdja” – mondta a szakember.
A kutatók szerint a megfigyelt sólerakódások az elmúlt kétmillió évben halmozódhattak fel, ami csillagászati léptékkel nem több egy szempillantásnál.
Ez azt sugallja, hogy a tengervíz még mindig felfelé szivároghat a planéta belsejéből, aminek komoly jelentősége lehet a jövőbeli tanulmányokban. „A Ceresen talált anyag rendkívül nagy jelentőségű asztrobiológiai szempontból” – jegyezte meg De Sanctis, hozzátéve, hogy ezek az ásványok kulcsfontosságú szerepet játszanak az élet kialakulásában.
Az olasz polihisztor, Giuseppe Piazzi által 1801-ben felfedezett törpebolygóról több tanulmány is megjelent hétfőn a Nature Astronomy, a Nature Geoscience és a Nature Communications című folyóiratokban.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Magyarország2023.03.01. 10:18
Hamarosan 70 évre emelkedhet a nyugdíjkorhatár