Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Borkai Zsolt: „Jól megvagyok a bőrömben”

Létrehozva:

A kiszivárgott szexvideó miatt elhíresült volt győri polgármester, olimpiai bajnok a Blikknek nyilatkozott 10 hónappal a történtek után.

Borkai a hátsó kertjét mutatva a lap munkatárainak azt mondta: „Őstermelő vagyok, az időm nagy részét ott töltöm, vannak birkáim, lovaim, csirkéim, folyamatosan foglalkozni kell velük. Korán reggel kelek, megetetem az állatokat, de szőlőt is termesztek, a metszéstől a permetezésig mindent én csinálok. Akiknek nagyon sima a tenyerük, ilyenkor rájöhetnek, hogy van kemény munka is a világon. Amikor olimpiai bajnok lettem, vastag volt a kezemen a bőr, most megint ezt érzem.”

A politika már nem vonzza, a videó kiszivárgása után pedig a családja segített neki talpra állni. „A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat, de hála istennek, ő is vevő volt rá. Jól megvagyok a bőrömben, de ehhez kellett a család nagy segítsége és összezárása is. Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát” – nyilatkozta, és hozzátette:

„Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam.”

Szerinte a balliberális média eltúlozta az ügyet: „Ennél mocskosabb dolgot a világ nem látott, mint ahogy a családomat támadták.”

A horvátországi jachton készült szexvideó ügyében továbbra is tart a vizsgálat – tájékoztatta a zágrábi belügyminisztérium a Blikket.

Legnépszerűbb cikkeink