Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A koronavírusra hivatkozva elhalasztották a hongkongi választásokat

Létrehozva:

Vagy azért, nehogy többségbe kerüljön a demokráciapárti ellenzék.

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna kedden.

A kínai parlament legfelsőbb törvényhozói testülete, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága elfogadta Carrie Lam hongkongi kormányzó július 28-án benyújtott javaslatát a halasztásra. A hongkongi vezetés a döntést a koronavírus-járvánnyal indokolta, és Pekinghez fordult a halasztás jogi problémáinak feloldására. A különleges közigazgatási státusszal bíró város alkotmányaként funkcionáló alaptörvény ugyanis négy évben szabja meg a törvényhozás mandátumát.

Carrie Lam azt állította, hogy a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok.

Demokráciapárti törvényhozók azonban alkotmányos válságtól tartanak. Huszonkét képviselő közös közleményben azt írta, hogy az elmúlt évben tapasztalt kormányellenes megmozdulások után kiemelten fontos lenne megtartani a törvényhozási választásokat. A demokráciapárti ellenzék abban reménykedett, hogy a tavaly kezdődött tüntetéshullámra, valamint a kínai kormányzat által júniusban életbe léptetett nemzetbiztonsági törvény népszerűtlenségére támaszkodva többségbe kerülhet a város törvényhozási tanácsában.

Augusztus elején a hongkongi ügyvédi kamara is kételyeket támasztott a választások elhalasztásának jogszerűségében. Az Európai Unió felszólította Hongkongot a döntés újragondolására, az Egyesült Államok pedig elítélte a választások elhalasztását. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink