Nagyvilág
A német szocdemek megtalálták Angela Merkel utódjelöltjét
Olaf Scholz lesz a Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje a 2021-es választásokon.
Olaf Scholz lesz a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon – jelentette be a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) nagykoalícióban együtt kormányzó baloldali párt társelnöke hétfőn a Twitter közösségi portálon.
Saskia Esken elismerte, hogy a döntés váratlan lehet egyesek számára, de bizalmat kért a párt tagjaitól.
A 62 éves Olaf Scholz pénzügyminiszterként és alkancellárként tevékenykedik az Angela Merkel vezette kormányban. Az SPD politikusa a bejelentést követően azt írta a Twitter-oldalán, hogy „nagyszerű, fair és sikeres kampányban” reménykedik.
A korábbi hamburgi polgármester elemzők szerint az SPD-n belül a jobbszélen áll, és pártja legnépszerűbb politikusának számít.
Németországban várhatóan 2021 őszén tartanak szövetségi parlamenti választásokat, amelyeken megválaszthatják Merkel utódját. A kancellár már korábban közölte, hogy jelenlegi, negyedik mandátuma lesz az utolsó. A CDU és a CSU pedig egyelőre nem nevezte meg a jelöltjét.
A legfrissebb felmérések szerint a Német Szociáldemokrata Párt támogatottsága jelenleg 15 százalékon áll, ami még a 2017-es választáson elért 20,5 százalékos eredményhez képest is visszaesést is jelent. Az SPD 2002 óta nem nyert szövetségi parlamenti választást, és mostanra már a Zöldek is megelőzték népszerűségben. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt