Nagyvilág

Koronavírus – Ukrajnában egy nap alatt közel 1200 új fertőzöttet regisztráltak

Published

on

Az igazolt fertőzöttek száma így már majdnem elérte  81 ezer főt. 

Az elmúlt napban az igazolt fertőzöttek száma 1199 új esettel 80 ezer 949-re, a halálos áldozatoké pedig 18 újabb esettel 1897-re nőtt – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Eddig 43 972-en gyógyultak meg, közülük előző nap 317-en. Jelenleg 35 ezer 80 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 864-gyel nőtt egy nap alatt. Most némileg lassult, de az előző napokban gyorsuló ütemben terjedt a fertőzés és sorozatban döntött rekordokat, a pénteken feljegyzett új betegek száma 1489 volt, ami a járvány kitörése óta az eddig legmagasabb napi növekmény.

A legtöbb új beteget, 125-öt, továbbá három újabb halálos áldozatot az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, ahol az igazolt fertőzöttek száma mostanra elérte a 10 ezer 851-et, az elhunytaké pedig 302-re nőtt. A második legtöbb új fertőzéses esetet, 124-et a szintén a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyében, a harmadik legtöbbet, 123-at pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyében jegyezték fel.

Kárpátalján a legfrissebb adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 5765-re, az elhunytaké két újabb áldozattal 220-ra emelkedett, miközben eddig 2449-en győzték le a kórt.

Az egészségügyi tárca közlése szerint a járvány kitörése óta 1 millió 169 ezer 351 PCR-tesztet végeztek el az országban. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version