Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Már meg is érkezett Bejrútba a magyar kormány egymillió eurója

Létrehozva:

Sőt, Orbán Viktor már a maronita pátriárka köszönőlevelét is megkapta érte.

Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Béchara Boutros Rai bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája Magyarország részvétnyilvánításáért és a bejrúti robbanás kárainak elhárításához nyújtott 1 millió eurós támogatásért – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.

Közlése szerint a Hungary Helps Program keretében folyósított segélyt a magyar kormány már csütörtök délelőtt sikeresen eljuttatta a Libanoni Maronita Egyháznak. Rai bíboros, pátriárka levelében felhívta a figyelmet a bejrúti tragédia súlyos következményeire, az állami és egyházi létesítményekben keletkezett hatalmas károkra, valamint a libanoni társadalom, a családok szenvedésére.

„Isten áldását kérem Önre és Magyarországra, és biztosítom arról, hogy imáinkban mindig egyek leszünk, azt remélve, hogy a cédrusok és a szentek országa főnixként fog megújulni, a jövőben is tanúsítván Isten szeretetét, valamint a béke, az igazság és a szabadság értékeit” – írta a magyar miniszterelnöknek a maronita pátriárka. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink