Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

27 évet volt börtönben ártatlanul a kínai férfi

Létrehozva:

Kínában a bíróság elé kerülő esetek 99,9 százaléka a vádlottak elítélésével végződik.

Csaknem 27 évet töltött börtönben egy férfi a délnyugat-kínai Csianghszi tartományban, mire kiderült, hogy ártatlanul ítélték el – számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön, amelyet az MTI idéz. Csang Jü-huant 1995 januárjában mondták ki bűnösnek két kiskorú fiú meggyilkolásában. Halálbüntetésre ítélték, majd két évvel később életfogytiglanra enyhítették az ítéletet.

A csianghszi fellebbviteli bíróság azonban kedden elégtelen bizonyítékra hivatkozva felülbírálta a 25 évvel ezelőtti verdiktet, és a férfit, aki 1993-ban került előzetes letartóztatásba, azonnali hatállyal szabadlábra helyezték. A bíróság hivatalosan bocsánatot kért tőle, és tájékoztatta, hogy joga van állami kártérítést kérni. Csang állítása szerint az eredeti ítéletet a bíróság nagyrészt kínzással kikényszerített vallomásra alapozta.

Az 53 éves férfi ezzel Kínában az ismert esetek közül a leghosszabb időt töltötte börtönben téves ítélet miatt. Előzőleg a rekordot egy Liu Csung-lin nevű férfi tartotta, aki 22 évesen került börtönbe, majd 25 évvel később szabadult. Ő kártérítésként összesen 4,6 millió jüant (192 millió forint), vagyis minden egyes börtönben töltött napért 500 jüant (21 ezer forint) kapott. Csang ügyvédje elmondta: 7 millió jüan (292 millió forint) kártérítésre nyújtanak be kérelmet a börtönben töltött 9 778 napért cserébe.

Ahogy az SCMP rámutat: Kínában kiemelkedően magas a vádlottak elítélésével végződő bírósági esetek aránya. 2016-ban ez az arány 99,9 százalékos volt, szemben az Egyesült Államok szövetségi bírósági rendszerében mért 93 százalékkal. A kínai legfelsőbb bíróság 2014-ben eltörölte azt a gyakorlatot, hogy az elítéléssel végződő esetek arányát tekintsék a bíróságok teljesítményének mutatójaként, mérséklendő a hibás ítéletek, valamint a kikényszerített vallomások számát.

Legnépszerűbb cikkeink