Magyarország
Végleg elmérgesedett a vita a Momentum és a DK között Gödön
A Gyurcsány-párt meghamisította a momentumos polgármester szavait.
A vita előzménye, hogy Balogh Csaba, Göd tavaly megválasztott ellenzéki-momentumos polgármestere többször is megpróbálta leváltani a szintén tavaly megválasztott DK-s és LMP-s alpolgármestereit. A képviselőtestület többsége azonban kettészakadt, többen a Fidesszel együtt szavaztak, és az alpolgármesterek leváltása helyett a polgármestert függesztették fel két hétre.
A DK ezután kedden este nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen 3 alpolgármester-jelöltet, egy fideszest, egy momentumost és egy függetlent ajánl a helyettesítésére. A Gyurcsány-párt ebből azt a következtetést vonta le, hogy
Balogh össze akar állni a Fidesszel.
A Momentum viszont szerdán nyilvánosságra hozta a teljes, vágatlan felvételt, amelyből kiderül, hogy a polgármester éppen nem ezt akarja, a DK két lényeges mondatot levágott a felvételből:
„Ki az, akiben a legjobban megbíztok? És remélem, nem a Pintér Gyurit mondjátok.”
Az itt említett Pintér György a fideszes képviselő, így már egészen máshogy hangzik a polgármester mondandója. A Momentum elnöksége azt közölte,
„manipulált hangfelvételekkel a fideszes közmédia dolgozik, nem az ellenzék”.
A párt reméli, hogy egyéni magánakció történt, ami nem a DK hivatalos álláspontját és stratégiáját tükrözi.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója