Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Iránban újabb több mint kétezer foglyot engednek szabadon a járvány miatt

Létrehozva:

Az afgánok csaknem egyharmada fertőzött lehet.

Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a most esedékes két muzulmán ünnep alkalmából kegyelemben, illetve büntetésenyhítésben részesített több mint kétezer foglyot – jelentette be kedden az ajatollah hivatalos szóvivője.

E közlés szerint 2135 olyan bebörtönzött személynek adja meg a vallási vezető a kegyelmet, illetve csökkenti büntetését, akit általános hatáskörű, közigazgatási, katonai vagy forradalmi bíróság ítélt el. A döntést az idén augusztus 7-re és 8-ra eső két muzulmán ünnep alkalmából hozta meg a legfőbb vallási és politikai méltóság.

Március óta egyébként foglyok tízezreit engedték ellenőrzés mellett szabadlábra, hogy valamennyire korlátozzák a koronavírus-fertőzés terjedését a börtönökben. Gulamhosszein Eszmaili, az igazságügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy jelen pillanatban több mint hatvanezer elítélt tartózkodik hatósági felügyelet mellett a börtönök falain kívül.

Az afgánok csaknem egyharmada megfertőződhetett az új típusú koronavírussal – közölte szerdán Ahmed Dzsavád Oszmani afgán egészségügyi miniszter egy antitestszűrésen alapuló tanulmányra hivatkozva.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által támogatott tanulmányban mintegy 9500-an vettek részt Afganisztán-szerte. Ennek eredménye szerint az afgánok 31,5 százaléka fertőződhetett meg a vírussal, ami mintegy tízmillió embert jelent. A legmagasabb a fertőzöttségi mutató a fővárosban, Kabulban, ahol szakértők szerint a lakosság fele megfertőződhetett a vírussal.

Mivel a konfliktus sújtotta országban csak kevés tesztet hajtottak végre, eddig csak mintegy 37 ezer fertőzöttet azonosítottak. A kór halálos áldozatainak száma a hivatalos adatok szerint 1294. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink