Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Karácsony magyarázza, miért dobták vissza a Lánchíd-közbeszerzést

Létrehozva:

A főpolgármester szerint persze a kormány keze van a dologban. Mi logikai bukfencre leltünk.

Visszadobta a Lánchíd felújítására kiírt fővárosi közbeszerzést a Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt, a Fidesz úgy kommentálta a döntést: „Ezért vajon ki lesz a felelős a főpolgármester szerint? Bizonyára a kormány. Egy biztos, a nemzet egyik szimbólumának felújítása további heteket csúszik a hozzá nem értés, a szerencsétlenkedés miatt.”

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon posztban fejti ki, miért is dobták vissza a kiírást. A kormányzati hatóság az igazi versenyt szolgáló 10 éves (120 hónapos) referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak 8 évre (96 hónapra) való csökkentését – írja a főpolgármester, azaz olyan cégek indulhatnak csak, akik az utóbbi 8 évben hidat újítottak fel. De ez idő alatt egyet sem újítottak fel, „vagyis a hatóság döntése szerint egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe. Ez a korlátozás tehát alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét.” Ezt nem fogadta el a főváros, ezért dobták vissza a kiírást, most ezt beépítik.

Próbáltuk kibogozni a logikai bukfencet a referenciaidőszak kapcsán – azok a cégek indulhatnak csak, akik az elmúlt években budapesti hidat újítottak fel? Akkor senki nem indulhat. Vagy ha nem, akkor mindenki, de akkor nem a verseny szűkítéséről, hanem bővítéséről van szó. Reméljük, a főváros hamarosan megválaszolja ezeket a kérdéseket.

A másik Karácsony-féle kitétel: „a kormány februárban(!) megígérte ugyan, de még mindig nem jelent meg a kormányhatározat a Lánchídra szánt állami forrásról. Eddig nehezen érthető volt, hogy a jogszabályalkotásban oly kreatív kormány, amely 9 év tétlenkedése ellenére egész kis kampányt volt képes építeni a Lánchíd ügyére, miért képtelen meghozni egy nem túl bonyolult kormányhatározatot?”

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Pesti Hírlapnak adott interjújában ezt mondta júniusban: „Tarlós Istvánnal még abban állapodott meg a kormány, hogy a hatmilliárdos támogatás feltétele a Váralagút és a pesti oldali villamosaluljáró felújításának elvégzése is, és hogy a budapesti közlekedés érdekében a munkák ne tartsanak tovább másfél évnél. E feltételeken már év elején lazítottunk: akkor a főpolgármester azt kérte, a hatmilliárdot használhassa fel kizárólag a Lánchíd munkálataira, így növelve a hídfelújítás fedezetét.” Ugyanebben a hónapban Karácsony Gergely pedig ezt: „a kormány, bár azt ígérte, hogy módosítani fogják a 6 milliárdos támogatásra vonatkozó döntésüket, ezt a mai napig nem tette meg. Ha ezek megvannak, akkor nyáron ki lehet írni a közbeszerzést.” Próbáltuk most is elérni Fürjes Balázst, de nem sikerült, csak azt a többször elmondott információt kaptuk meg a környezetéből, hogy a kormány odaadja a 6 milliárdos részt a híd felújítására.

Karácsony szerint egyeseknek fontosabb a Lánchídnál, hogy ki kapja a munkát. „Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar építőipar jó nagy része az elmúlt években a kormánytól nem túl távoli emberek, köztük kötélbarátok és szotyipartnerek kezében összpontosul, ebből máris kijöhet egy jó kis összeesküvés-elmélet.”

Legnépszerűbb cikkeink