Nagyvilág
A Xeropan elnyerte az év legjobb Interaktív Tanulást Támogató rendszere díjat
A Xeropan angol tanító applikáció idén nyáron elnyerte az egyik legnevesebb, oktatóprogramokat bíráló szervezet, az amerikai EdTech Breakthrough, a világ legjobb „Learning Relationship Management”, avagy Interaktív Tanulást Támogató rendszere díját, kategóriájában egyedüliként olyan cégek mellett mint a Lenovo, Busuu és Discovery – írja az MTI.
A Xeropan egy kis debreceni csapat által fejlesztett digitális oktatási platform, mely díjnyertes tananyagával többször is bizonyított az utóbbi időben. A járvány idején támogatta a digitális oktatást azzal, hogy ingyenessé tette PRO funkcióit iskolák számára. Az Oktatási Hivatal is feltüntette honlapján a tanulást támogató hasznos anyagok között. Emellett tavasz folyamán egy kutatás készült a Szegedi Egyetem professzora, dr. Thékes István által, mely bizonyította az alkalmazás hatékonyságát a tanításban. Az Androidon, IOS-en és számítógépeken is elérhető app a legmodernebb pedagógiai eszközöket használva 15 nyelven tanít angolul. Különlegessége, hogy egy izgalmas történet keretein belül valósítja meg a tanítást, teletűzdelve érdekes videókkal és részletes nyelvtan magyarázatokkal. Mesterséges intelligenciával rendelkező chatbotjaival eközben a tanulók magabiztosan gyakorolhatják a beszélgetést. Nemrég egy teljes dizájnváltáson is átesett áttekinthetőbbé és modernebbé téve külsejét.
A díj apropója a szeptemberben induló Xeropan Classroom is, melynek segítségével a fizikai tankönyveket helyettesíthetik a tanárok. Itt a Xeropan teljes tananyagát felhasználhatják és testreszabhatják diákjaik számára, miközben részletes információkat kapnak fejlődésükről személyreszabottabbá és hatékonyabbá téve ezzel a tanítást.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban