Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Romániában javulni látszik a helyzet, de még így sem elég biztató

Svébis Bence

Létrehozva:

Az utóbbi két hét napi átlagánál kevesebb új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak hétfőn, ugyanakkor tovább emelkedett az intenzív terápiára szoruló súlyos betegek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs hétfői jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 823 embernél mutatták ki a koronavírust. A múlt csütörtökön feljegyzett negatív rekord (1356 új fertőzött) óta Romániában napról napra csökkent, hétfőn pedig 12 nap óta először esett ezer alá a napi esetszám.
Az utóbbi két nap biztató eredményei azonban még nem feltétlenül igazolják azt, hogy Romániában megállt a fertőzés terjedésének gyorsuló üteme, hiszen – hétvége lévén – ezen a két napon alig fele annyi tesztet értékeltek ki, mint amennyit hétköznap szokás.

A hétfői jelentésben az utóbbi két hét átlagánál kevesebb, 19 újabb haláleset szerepel.

Az ismert aktív esetek száma megközelítette a 24 ezret, 7660 beteget kórházban ápolnak, közülük minden korábbinál több, 419 páciens szorul intenzív terápiás kezelésre.

Romániában eddig 54 ezer embernél mutatták ki a koronavírust. A járvány júliusban kapott erőre, az utóbbi egy hónap alatt annyian kapták el a fertőzést, mint ahányan az előző négy hónapban együttvéve.
Az aktív esetek száma még gyorsabban növekszik: az utóbbi két hétben megduplázódott. A járvány főleg Bukarestben és a főváros közelében található megyékben terjed. Az ország megyéinek mintegy felében augusztustól a kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését azokon a zsúfolt helyeken, ahol nem lehet megfelelő távolságot tartani.

Az országos járványügyi operatív törzs vasárnaptól a vendéglátóhelyek nyitva tartását is korlátozta. Bukarestben, illetve Arges, Brassó, Konstanca, Dambovita, Ilfov, Prahova és Galati megyében a kerthelyiségek, klubok és más szórakozóhelyek nem tarthatnak nyitva 23 és 6 óra között.

Legnépszerűbb cikkeink