Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Második hullám – Nagy-Britannia szigorít

Létrehozva:

Szigorítottak a kijárási korlátozásokon Anglia északi részén, miután nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma – írta a Reuters.

Összesen négymillió embert érintenek a szigorítások Észak-Anglia legnagyobb városában, Manchesterben és környékén, illetve Yorkshire nyugati, valamint Lancashire keleti részén.

Az érintett térségekben élőket arra kérték, hogy a külön háztartásban élők se otthon, se egyéb helyszíneken ne találkozzanak. Ugyanakkor az emberek saját családtagjaikkal felkereshetik az ivókat és az imahelyeket, és dolgozni is bejárhatnak. A szabályt megszegőket 100 font (körülbelül 38 100 forint) pénzbírsággal sújthatják.

Nagy-Britanniában csütörtökön 846 új esetet jelentettek. Június 28-a óta nem regisztráltak ilyen sok fertőzöttet egy nap alatt.

„Az a baj ezzel a vírussal, hogy az életnek értelmet adó társas kapcsolatokon tenyészik” – mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Sky tévécsatornának. „Maximálisan megértem ennek hatását az emberekre, de sajnos így terjed a vírus” – tette hozzá.

A tárcavezető rámutatott: Európában már a második hullám figyelhető meg. Hancock szerint Nagy-Britannia még nem tart itt, és a kormány minden tőle telhetőt megtesz az emberek egészségének megvédése érdekében.

Nagy-Britanniában 303 910 fertőzöttje és 46 084 halálos áldozata van a koronavírusnak a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.

 

Legnépszerűbb cikkeink