Kiemelt hírek
Hiába ígérték, nem mennek új villamosok Dél-Pestre
26 új villamos érkezik Budapestre, úgy volt, hogy ezek az 50-es és az 56-os vonalra kerülnek, ahol még nem közlekednek akadálymentes villamosok. De ehelyett az új járművek ugyanazokra a vonalakra kerülnek, ahol a többi CAF is jár.
A Pesti Hírlap július 15-i számában írta meg először, hogy hiába áll már 9 új CAF-villamos a BKV telephelyein ‒ az első már több mint 1 éve, hogy megérkezett ‒, ezek még mindig nem szállítanak utasokat. Budapest 2014 márciusában kötött szerződést a CAF-villamosok szállítására, még abban az évben 47 járművet rendeltek meg ‒ ezek már mind közlekednek Budapesten, de 2017 novemberében újabb 26 villamost rendelt a magyar főváros, ezek közül még egy sem állt forgalomba.
Lapunk megkereste az ügyben a BKK-t, válaszukból az is kiderült, a 26 új, akadálymentes, légkondis villamos nem is azokra a vonalakra kerül, mint amit korábban beharangoztak, így azok nem tudják szolgálni más városrészekben az utazóközönséget.
A rövid CAF-villamosok jelenleg a 3-as, a 17-es és a 19-es villamosok vonalán közlekednek, a hosszú CAF-villamosok pedig az 1-esen, és ide kerülnek az új villamosok is az utolsó darabig.
Pedig az ütemterv szerint az új, rövid járművek az 50-es és az 56-os viszonylatokra kellene, hogy kerüljenek, a BKK ezt vállalta, amikor aláírták a járművek vásárlására kötött támogatási szerződést, tudtuk meg Szalay Árontól, a Közlekedő Tömeg elnökétől.
A BKK honlapján található projektleírásban is az áll: „a 21 rövid CAF-villamos az 50-es és az 56/56A vonalra kerül, és újabb térségben teszi lehetővé az akadálymentes kötöttpályás közlekedés lehetőségét”.
Nem újították fel a megállókat
Ahhoz azonban, hogy az új villamosok új vonalakon is szolgálatot tudjanak teljesíteni, át kell építeni a peronokat, hogy az alacsonypadlós villamos padlószintjével egyforma magasságú legyen. Vagyis mind az 50-es, mind az 56-os vonalán komoly beavatkozások kellenének, de ezek eddig el sem kezdődtek, tudtuk meg a Közlekedő Tömegtől.
A BKK korábban be is jelentette, hogy „a minél teljesebb körű akadálymentesítés érdekében az 50-es villamos vonalán a négy legforgalmasabb megállót átépítik: megújul a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca és a Szarvas csárda tér megálló”. De még ez a munka sem kezdődött meg.
Sok helyen azonban más fizikai akadálya is van az új villamosok közlekedésének, például se a Szabadság hídon, se a Lánchíd alatti pesti alagútjában nem férnek át az új szerelvények, így a 47-49-es, vagy a 2-es vonalat is jelentősen át kellene építeni ahhoz, hogy fogadni tudják az új járműveket.
Ugyanígy, a hűvösvölgyi villamosvégállomást is át kellene építeni az új villamosoknak, az 56-os és 61-es vonalra tehát eddig ezért sem kerülhetnek. Továbbá az 50-es vonalon is át kellene építeni néhány útátjárót, hogy ne érjen le a villamosok alja, mondta Szalay Áron.
Korábban, még a járművek megrendelésekor is viták voltak arról, hogy mely vonalra kerüljenek az új szerelvények. Az 50-es és az 56-os mellett a legtöbb érv a 2-es, a 24-es és a 61-es villamos mellett hangzott el.
A nap nagy részében állni fognak
Szalay Áron szerint azért is baj, ha azokra a vonalakra kerülnek az új villamosok, ahol eddig is jártak, mert ezeken a nap nagy részében már csak az új, alacsonypadlós villamosok közlekednek, az új villamosok csak a csúcsidőben közlekedő extra járatokon tudnának forgalomba állni. Ez pedig azért baj, mert a nap nagy részében így a remízben pihennének az új villamosok.
BKK: Bizonyos részletek nem jók az új villamosokon
Megkérdeztük a BKK-t, miért nem közlekednek még az új villamosok, ők kérdésünkre azt írták: noha 9 új villamos már Budapesten van, azok átadás-átvétele még nem történt meg, mivel a BKK véleménye alapján azok bizonyos műszaki részletekben nem felelnek meg a szerződésben foglalt feltételeknek, hatósági engedélyeknek. A probléma tisztázása és a megoldás keresése a megrendelő BKK, az üzemeltető BKV, a gyártó CAF és független szakértők bevonásával jelenleg is folyamatban van. A CAF eközben folyamatosan szállítja Budapestre a megrendelésben lévő további, összeszerelt járműveket, amelyek tesztjei ütemezetten jelenleg is zajlanak, hogy az említett műszaki problémák elhárulásával az új villamosok mihamarabb forgalomba állhassanak.
A forgalomba állás pontos időpontja azonban még mindig nem ismert.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!