Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

WHO: az országoknak belső szigorral kell többet tenniük a járvány ellen

Létrehozva:

A főigazgató szerint nem a határokat kell lezárni, hanem a maszkok viselését és a tömegrendezvényeket kell szigorítani. 

A nemzetközi közlekedést gátló határzárak nem tarthatók fenn bizonytalan ideig, az országoknak határaikon belül kell többet tenniük a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért – jelentette ki az Egészségügy Világszervezet, a WHO főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napokban a járvány erősödése miatt több ország ismét utazási korlátozásokat és biztonsági szigorításokat vezetett be, Nagy-Britannia például karanténra kötelezi a Spanyolországból visszatérőket.

Szerinte csak szigorú intézkedésekkel – a maszkviselési kötelezettségtől kezdve a tömeges jelenlét elkerüléséig – birkózhat meg a világ a járvánnyal.

„Ahol ezeket a rendelkezéseket betartották, ott a fertőzés lassult, ahol nem, ott erősödött a járvány” – mondta a főigazgató, dicsérőn kiemelve Kanadát, Kínát, Németországot és Dél-Koreát.

A tájékoztatón részt vett Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója is, aki azt mondta, hogy lehetetlen a közeljövőben ismét lezárni az országhatárokat.

„A nemzetgazdaságoknak meg kel nyílniuk, az embereknek dolgozniuk kell, a kereskedelemnek újra kell élednie” – mondta Ryan, megerősítve a főigazgató szavait, miszerint a járvány elleni szigor csökkenti a fertőzések számát, míg enyhítése növeli. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink