Magyarország
Gyorsabban lehet majd eljutni Debrecenre és Miskolcra a MÁV vezetője szerint
Homolya Róbert szerint bár a koronavírus megtépázta a MÁV pénzügyeit, 2022-re akár 500 kilométeres vonalszakaszt is felgyorsíthatnak.
Csak akkor lesz versenyképes és vonzó a vasúti és a buszközlekedés, ha üzembiztosan hamarabb és olcsóbban viszi el az utasokat, mint ha egyénileg utaznának – írja Homolya Róbert MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szavaira utalva a Pénzcentrum.
Homolya szerint a vírushelyzet hatására megállt a nemzetközi személyforgalom, a távolsági forgalom 90 százalékkal esett vissza, a Budapest elővárosi forgalom pedig 80 százalékkal. Májustól aztán a tendencia elkezdett javulni, és most körülbelül 20-25 százalékkal kevesebb utas van, mint a tavalyi év azonos szakában. Ennek hatására hatalmas veszteség érte a MÁV-csoportot 2020-ban, az első hat hónapban több mint 16 milliárd forint esett ki. Ebben benne vannak a védekezés költségei, valamit jegy- és bérlet-bevételkiesés.
Homolya Róbert beszélt arról is, hogy július 15-től a MÁV Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Volánbusz Zrt. felett. Szerinte ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy most még közelebb van a két cég irányítása, és ezzel az aktussal együtt feladatot is kaptak arra, hogy vizsgálják meg, az integráció hogyan tud végbemenni, hogyan tudnak még hatékonyabban szolgáltatni.
Az utas a legelső, keressük a szinergiákat, gondolok itt a forgalomirányításra, az utastájékoztatásra, a jegyértékesítésre, a menetrend-összeállításra. Erre a feladatra szeptemberig kaptunk határidőt – mondta. A vasúti közlekedésre komoly uniós szabályok vonatkoznak, a vasúti piacot is meg kell majd nyitni ugyanúgy, ahogy a közúti, a buszos piacot, de a pályaműködtető és a személyszállítást végző társaságok vonatkozásában bizonyos elkülönítési szabályokat kell betartani. Két modell van: vagy holdingban működik egy vasúttársaság, és lehetnek egyéb lábai is, például buszos is, ahogy van Ausztriában, Németországban, Olaszországban. Ebben a struktúrában évtizedek óta dolgoznak nagy közlekedési vállalatok. A másik pedig úgynevezett vertikálisan integrált vasútvállalat. A MÁV így működik, nincs egy holdingcég a vállalatcsoport fölött, hanem a pályaüzemeltetőnek vannak leányvállalatai, mint például a MÁV Start és még sok leánycég jelenleg a vállalatcsoportban.
Most azt kell megvizsgálniuk, hogy államadósság-kezelési, jogi, közbeszerzési és egyéb aspektusokból hogyan tud integrálódni ebbe a vállalatcsoportba a Volánbusz Zrt., de az integráció nem egy rövid folyamat.
A MÁV-vezér kifejtette még azt is, hogy 2022-re 400-500 kilométeres vonalszakaszon tudnak majd 160 kilométeres óránkénti sebességgel menni a vonatok. Hozzátette, hogy ezeken a viszonylatokon a leggyorsabb bejutási mód a vasút lesz.
„Olyan eljutási időket tudunk majd garantálni, hogy Budapest-Debrecen 2 óra 2 perc, Szolnok 1 óra 5 perc, Miskolc 1 óra 45 perc, Kecskemét 1 óra 10 perc, Szeged 2 óra 7 perc. Autóval, közúton nem lehet odaérni ezekbe a városokba ennyi idő alatt. Mi ebben a versenyképes vasútprogramban ezeket a menetidőket céloztuk meg, és a 95 százalékos menetrendszerűséget – mondta Homolya.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt