Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Félmillióhoz közelít Kaliforniában a betegek száma

Létrehozva:

Kaliforniában szerdán több mint 409 ezerre emelkedett a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette be Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója.

A csaknem 410 ezer igazolt megbetegedéssel Kaliforniában immár több a fertőzött, mint korábban New Yorkban államban volt a járvány ottani tetőzése idején. A regisztrált fertőzöttek számát tekintve New York állam még mindig a második helyen áll, míg Florida a harmadik legfertőzöttebb tagállam.

A dél-kaliforniai Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti bejelentette: fontolgatja, hogy a városban ismét kijárási tilalmat vezet be, és lezárja a települést. Egyelőre arra intette a lakosokat, hogy kerüljék el azokat a helyeket, ahol sok ember van.

A déli Floridában szerdán kora délutánig 9785 új esetet állapítottak meg, s ezzel ebben a tagállamban 379 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma, valamint több mint 5 ezren haltak meg a koronavírus miatt. Az elhunytak 47 százaléka idősotthonokban és intézetekben élt.

A hétvégén csaknem 50 floridai kórházban már nem volt betegágy az intenzív osztályokon.

New Yorkban és New Jersey-ben az egészségügyi hatóságok június végén elrendelték, hogy 14 napos karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki olyan tagállamból utazik be, ahol fellángolt a járvány.

Egy Detroit melletti római katolikus zárdából szerdán 13 idős apáca halálát jelentették, valamennyien a vírusfertőzés szövődményei miatt vesztették életüket.

A déli tagállamokban – Arizonában, Texasban, Alabamában, Georgiában – változatlanul folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház szerda délutáni adatai szerint az Egyesült Államokban eddig több mint 3 millió 900 ezer a diagnosztizált fertőzöttek és több mint 142 ezer a halálos áldozatok száma.

Az új típusú koronavírust Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva „Trump-vírusnak” titulálta.

Alex Azar, az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának vezetője szerdán a CNBC televíziónak adott interjújában megerősítette a The Wall Street Journal című lap szerda reggeli értesüléseit, amelyek szerint a még készülő új vakcinákat az amerikai állampolgároknak ingyen, térítés nélkül biztosítja majd a szövetségi kormányzat.

A Trump-adminisztráció szerdán újabb megállapodást kötött két gyógyszergyárral, az amerikai Pfizerrel és a német tulajdonú, de amerikai laboratóriumokkal is rendelkező BioNTechhel arról, hogy a készülő vakcinájukból 100 millió adagot vásárol 1,9 milliárd dollárért (több mint 571 milliárd forint).

 

Legnépszerűbb cikkeink