Nagyvilág

Maszkban jelennek meg a bíróságon a Netanjahu-per tanúi

Published

on

Forrás: Wikipedia

Januártól kezdődik Izraelben a Netanjahu-per bizonyítási szakasza a bíróság döntése alapján.

Ekkor hetente háromszor kell majd megjelennie a bíróságon Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek – jelentette vasárnap reggel a katonai rádió.

A jeruzsálemi körzeti bíróságon zajló tárgyalás vasárnapi, második napján nem kellett személyesen részt vennie a korrupcióval, csalással, és közhivatallal visszaéléssel gyanúsított kormányfőnek, hanem ügyvédje képviselte. Ezen a második tárgyalási napon a per további menetéről, időrendjéről határoztak az előző tárgyalás után két hónappal, a kormány koronavírus-válságot kezelő munkája miatt egyre növekvő tiltakozáshullám idején.

A miniszterelnök ügyvédje a per elhalasztását kérte a járvány idejére, a maszkot viselő tanúk meghallgatási nehézségeire hivatkozva. A bíró ennek ellenére kijelölte januárra az érdemi tárgyalási szakasz kezdetét, és a bizonyítási eljárásban hetente háromszor lesznek tanúmeghallgatások, tárgyalások a vádlottak jelenlétében.
„Nem hallgathatok meg tanúkat, amikor maszkot viselnek” – mondta a Netanjahut képviselő Joszi Szegev ügyvéd.

„Hogyan lehet kihallgatást, szembesítést végezni, ha maszkot hordok, és a tanún és a bírón is maszk van?”

– tette hozzá.

A 70 éves Benjámin Netanjahu ellen tavaly novemberben nyújtotta be a vádiratot Avicháj Mandelblit főügyész ajándékok nagy értékben történő elfogadása, valamint mágnásokkal folytatott egyezkedései miatt médiabefolyásolási ügyekben, amelyekben róla és családjáról szóló kedvező hírek közlését kérte.

A kormányfő népszerűsége és pozitív megítélése az utóbbi hetekben jelentősen visszaesett a közvélemény-kutatások szerint a járvány első hulláma utáni több mint hatvan százalékról harminc százalék alá a járvány visszatérése és az újabb korlátozások nyomán. Az utóbbi hetekben mindennapossá váltak Jeruzsálemben a kormányfői rezidenciánál a tüntetések, szombaton az ország több mint kétszáz pontján vonultak az útkereszteződésekhez és az autópályák fölötti hidakhoz a kormány távozását követelő izraeliek ezrei, és szombat este erőszakba és letartóztatásokba torkolló tömegtüntetések voltak Jeruzsálemben és Tel-Avivban.
(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version