Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

A kihalás szélére sodródtak a magyar kutyafajták

Tálos Lőrinc

Létrehozva:

Puli / Forrás: Shutterstock

Kevés példány születik a magyar kutyafajtákból, ezért – a rövid szőrű magyar vizsla kivételével – veszélyben van a fennmaradásuk. A pulik egyedszáma még épp a kritikus szint felett található, de a komondoroké pont a tavalyi évben csúszott le egy hasonló szintről a veszélyeztetett státuszba.

A kutyatenyésztés nemcsak fajták megőrzéséről, hanem azok javításáról is szól, ezért – optimális esetben – a külső és belső tulajdonságai szerint is legjobb példányokat szokták tovább tenyészteni. Egy fajtát két csapás érhet: az egyik, ha annyira népszerű lesz, hogy a kereslet kielégítésére a kevésbé típusos, viselkedésében sem megfelelő, sőt a betegségeket hordozó példányokat is tenyésztésbe veszik. A másik, ha nem eléggé népszerűek és egyszerűen nem születik annyi kölyök egy évben, hogy biztonságosan fenntartsa azt az egyedszámot, amelyből lehet válogatni.

Hogy mekkora ez a bűvös szám? „Az angol Kennel Club azokat tartja veszélyeztetett fajtának, ahol nem regisztrálnak évente több mint 250 kutyát. Lehet, hogy meglepő, de ez alapján az angol szetter is veszélyeztetett fajta az Egyesült Királyságban” – mondja Jakkel Tamás, a nemzetközi kutyatenyésztő szövetség, a Fédération Cynologique Internationale (FCI) elnöke. A magyarországi adatok alapján a kilenc magyar fajta közül hét veszélyeztetett. A kivételek a rövid szőrű magyar vizsla, amely 700 körüli regisztrációt tud felmutatni évente, a puli – az ingadozást is számolva – 300 körül, tehát picivel a bűvös 250 regisztráció felett található.

„Az összes többi ez alatt a szám alatt van, a tavalyi évben már a komondor is megérkezett ide, ami pedig jól állt korábban”

– ismerteti Jakkel az aggasztó számokat. Az erdélyi kopó és a magyar agár évente regisztrált példányainak száma 80 és 100 között mozog.

Erdélyi kopók / Fotó: Szigeti Edit

A kevés alom mögött ugyanakkor – paradox módon – pozitív folyamatok is állnak. „A tenyésztők nem hoznak le olyan almokat, ahol a kölyök sorsa nem látszik biztosítottnak. Ha egy vadász meg akar magának tartani egy drótszőrű magyar vizslát, lehoz egy almot, és abban lesz még hét-nyolc-kilenc kiskutya. Mi lesz azokkal? Éppen ezért elsősorban a fajtát értékelő felvevőpiac megteremtése lenne az, ami segítene. Ezeket a fajtákat többnyire elkötelezett emberek tartják, foglalkozni kell velük, zárt helyen való tartásuk nem feltétlenül komfortos, kivéve a magyar agarat, amelyről a közönség ezt pont nem szokta feltételezni.

A puli mégis jó helyen áll, mert legalább kis termetű, az viszont nyilvánvaló, hogy egy átlag magyar ember nem fog komondort tartani” – mondja Jakkel. „Ma azért a kutyatartás nagyrészt a városokban történik, olyan kutyával nehéz ma együtt élni, amelyik csak területvédésre lett kitalálva. A kuvaszosok pedig még mocorognak is, próbálnak funkciót találni a fajtának, pár éve volt egy erdélyi kihelyezési program nyájak mellé.” Komondorból 2018-ban 316-ot, kuvaszból 190-et törzskönyveztek.

Kihalt, mégis túlélte? – A rövid lábú erdélyi kopó
Az egykori magyarországi kopók újratenyésztése 1968-ban kezdődött az Erdélyben még megmaradt állományból kiemelt példányokra alapozva, amelyben egy időben a fővárosi állatkert is részt vett. A fajtának eredetileg két típusa volt, a ma erdélyi kopóként ismert hosszú lábú, nagy testű, fekete-cserjegyes, és a kisebb, némileg – de nem tacskószerűen – rövidebb lábú sárga alapszínű változat, amelyeket más terepviszonyok között és más vadra használtak, ámde általában együtt tartottak. Az első fajtaleírásban még mindkét változat szerepelt, egészen 2000-ig, amikor a rövid lábút törölték belőle, köszönhetően annak, hogy hosszú ideje nem törzskönyveztek ilyeneket és kiállításokon sem vezették fel. Ennek ellenére – köszönhetően a korábbi együtt tartásnak – rendre születnek ezt a típust mutató példányok az erdélyi kopó almokban, és Erdélyből is sikerült beszerezni néhány példányt, a tenyészbázis ugyanakkor túl kicsi.

80 és 100 között törzskönyveznek erdélyi kopókat évente, ami a jövőben tenyésztéstechnikai problémákat fog okozni, a ma Magyarországon élő példányok száma körülbelül ezerre tehető, de ezek csak becslések – mondja Sághy Melinda, a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub Tenyésztési Tanácsának tagja. Az alacsony egyedszámmal a legfőbb probléma, hogy óhatatlanul genetikai beszűküléshez vezet.

A kitörést Sághy szerint az hozhatná el, ha a magyar vadászkultúrában újra a helyére kerülne az erdélyi kopó: „Én úgy vélem, hogy ennek a fajtának nem az a menekülőútja, hogy minél több kertben erdélyi kopó szaladgáljon. Minden magyar fajta munkakutyafajta, ami azt is jelenti, hogy fizikailag – és ami talán még fontosabb, szellemileg is – le kell fárasztani őket és akkor nem okoznak nem várt kellemetlenségeket a gazdáknak. A legtöbb példányban működnek azok az ösztönök, amelyre évszázadokon keresztül szelektálták a fajtát.”

Alulról súrolhatja a bűvös 250-es számot a drótszőrű magyar vizslák egyedszáma 2020-ban

– tudta meg a Pesti Hírlap Noveczki Katalintól, aki rövid- és drótszőrű vizslákat is tenyészt, egyben a Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesületének elnöke. Ugyan a szám még mindig a kritikus tartományban van, jó hír, hogy az elmúlt években növekedés tapasztalható, amely mellett az állomány minősége is javult. Erről az is tehet, hogy a magyar vizsla drótszőrű változata nagyobb arányban van vadászok kezén, mint a rövidszőrű, amelyet többen tartanak hobbiból.

Drótszőrű magyar vizslák / Forrás: Shutterstock

A mudik egyedszáma szintén a 250-es határ alatt található, de az elmúlt évtizedben a fajta egyre ismertebb lett, ami bizakodásra adhat okot. A puminak és a mudinak ráadásul a skandináv országokban – kiemelten Finnországban – is stabil rajongótábora található.

Állami elismertség
Négy éve az állam megszüntette a nem magyar fajtákat tenyésztő egyesületek állami elismertségét, és így azok egyesületként folytathatták tovább a tevékenységüket, a papírjaik pedig azóta nem minősülnek közokiratnak. Az intézkedést sok félreértés és jelentős felháborodás kísérte akkor, pedig a 64/1998-as FVM-rendelet eltörléséért már több éve küzdött a Magyar Ebtenyésztők Egyesülete (MEOE) és jogutódja a MEOE-Szövetség (MEOESZ), azt ugyanis beavatkozásnak értékelte az egyesület életébe. A rendelet megszüntetése mögött annak betarthatatlansága állt, ugyanis a nemzetközi szövetség (az FCI) nem fogadta el az állam által kijelölt szervezeteket. A magyar fajtáknál viszont maradt az államilag elismert státusz, ami a gyakorlatban mindössze adminisztratív különbségeket jelent a magyar fajták törzskönyvezésében. Az állam anyagilag is beszáll a magyar fajták tenyésztésébe, a DNS-alapú beazonosítása a szülőknek, amely hitelesíti a származást például nem jelent kiadást a tenyésztőnek, más fajták viszont nincsenek erre kötelezve.

A magyar agár viszont – az erdélyi kopóhoz hasonlóan – immár évtizedek óta komoly bajban van és pozitív irányú elmozdulás sem tapasztalható. Az éves számok rendre 100 alatt maradnak és ebbe azokat a kiadott törzskönyveket is bele kell érteni, amely nem törzskönyves szülőktől származó almokat jelent, hanem olyan ismeretlen származású, ám a fajtajellegnek megfelelő kutyák regisztrációját is, amelyek így tenyészthetővé válhatnak. A törzskönyv megnyitását pont az alacsony egyedszám indokolta.

Magyar kutyafajták, papíros nélkül

A kilenc – nemzetközileg is elfogadott – magyar fajta közül öt eredetileg népi tenyésztésű munkakutyafajta. A kuvasz és a komondor nyájőrző funkciót töltött be valamikor, a puli, a pumi és a mudi pedig terelőt. Vannak azonban olyan fajták és típusok, amelyeket nem vont be a hobbitenyésztés az elfogadott, törzskönyvezett és szabályzatok által tenyésztett fajták sorába, ezek jellemzően megmaradtak funkcióban, túlnyomórészt juhászok, állattartásból élő emberek kezében lelhetők fel.

Kalibakutya

A Búvár zsebkönyvek sorozat Kutyák című kötete és az Állatvilág magazin esztenakutyaként említi Erdély jellemzően tarka, de néha – a kuvaszhoz, komondorhoz hasonlóan – tiszta fehér pásztorkutyákat, amelyek lehetnek rövidebb vagy hosszabb szőrűek, néha szakállasak is. „A kalibakutya modern név, jobban visszaadja a Kárpátokban élő magyar pásztorok szokásait” – ezt már Czéher György, a kalibakutyákat felkutató és felmérő expedíciók egyik szervezője mondja. A kaliba a pásztorok nyári szállásának a neve, ide viszik fel a kalibázó csángók a marhákat, sertéseket és gyimesi rackajuhokat tavasztól a téli fagyok beálltáig. A Kárpátok pásztorkutyáinak több típusa létezik, a románok igyekeznek ezeket nemzeti fajtává tenni – így alakult ki a carpatin, a mioritic, a bukovinai és a corb –, a határvonal közöttük nem etnikai, azonban egyes vidékeken, például a gyimesi csángók között még találkozhatunk a „fajta” eredeti képviselőivel is.

Sinka

A sinka nevű hajtókutya viszont a Hortobágyon alakult ki. Neve arra utal, hogy szőrzete a loncsos és bozontos elfogadott terelőfajtáktól eltérően rövid és sima. Születésének körülményeiről többféle elmélet létezik, egyesek szerint mindig is voltak rövidebb szőrű, mudira hasonlító példányok az egymással sűrűn keresztezett terelőkutya típusok között, mások szerint német juhászkutya, sőt boxer bekeresztezésével érték el a kizárólag a munkaalkalmasságra, korai érésre, alacsony folyadékigényre tenyésztett és keményebb, a rackával, magyar szürkével is bánni tudó, álló fülű és hátra kunkorodó farkú típust.

Májzli

Egészen biztosan nem számíthat eltúlzott népszerűségre a Tolnában és Baranyában elterjedt májzli. A hobbitartáshoz egyszerűen túl sok energiával bíró munkakutyafajta ugyanis félig szőrtelen. Más meztelen kutyáktól eltérő – a szürke színhez kötődő – módon öröklődő kopaszsága határozottan olyan külsőt ad neki, amelyért bőven ráhívhatják az emberre a hatóságokat az állat elhanyagolását, bőrbetegséget sejtve a hiányos szőrzet mögött, pedig igazán eredeti, a városi civilizációtól érintetlen és szívós fajtáról beszélhetünk, amely reggeltől estig képes az állatok körül rohangálni. Becslések szerint kevesebb mint száz példány él belőle.

Legnépszerűbb cikkeink