Magyarország
Kétszázezer embernek segít a munkahelyvédelmi bértámogatás
Eddig 14 ezer vállalkozás igényelte a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében létrehozott munkahelyvédelmi támogatást.
Mostanáig 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a cégek – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy ez a program is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült a munkahelyeket és a jövedelmeket megvédeni, a foglalkoztatásban már óvatos fordulatot látni, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen mint januárban és a járvány ellenére sem állt meg a keresetek emelkedése.
A 14 ezer vállalkozás
- 13,3 százaléka mikrovállalkozás,
- 25 százaléka kisvállalkozás,
- 27,9 százaléka középvállalkozás,
- 33,8 százaléka pedig nagyvállalkozás.
Az összes beérkezett kérelem 80 százalékát négy ágazat adja:
- feldolgozóipar – 49,1 százalék, közel 100 ezer kérelem,
- kereskedelem, gépjárműjavítás – 16,7 százalék, közel 33 ezer kérelem,
- szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás – 9,1 százalék, közel 18 ezer kérelem,
- adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység – 4,9 százalék, közel 10 ezer kérelem.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként szintén lehet még igényelni a munkahelyteremtő és a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat. A munkahelyteremtő bértámogatásra eddig több mint 34 ezer munkahelyre adtak be pályázatot közel 24 milliárd forint igénnyel. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban eddig több mint 18 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 14 milliárd forint értékben – ismertette Bodó Sándor. (MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években