Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Strasbourgi bíróság: A magyar állam nem akadályozhatja a nemváltoztatás jogi elismerését

Létrehozva:

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése értelmében a magyar államnak nem csak magyar állampolgárok, hanem az itt élő külföldi állampolgárok esetében is biztosítani kell nemük jogi elismerését valamint a névváltoztatást. 

A magyar állam nem akadályozhatja a nemváltoztatás jogi elismerését, és nem diszkriminálhatja a transznemű embereket. Ezt mondta ki ma a strasbourgi bíróság – adta hírül a Magyar Helsinki Bizottság közösségi oldalán.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése értelmében a nem jogi elismerésének szükségessége az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított magánélethez fűződő jog szerves része, és azt nemcsak az adott állam állampolgárai, hanem valamennyi az adott állam területén tartósan tartózkodó személy számára biztosítani kell. Az öt éve húzódó perben két hónappal azután született ítélet, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megszüntette a jogi nemváltoztatás lehetőségét – emlékeztet a Humen Online.

Az alapelv kimondás mellett a bíróság arra is kötelezte a magyar államot, hogy fizessen 6500 euró kártérítést a Háttér Társaság által képviselt panaszosnak – írják, emlékeztetve rá, hogy a panaszos egy olyan menekült volt, akit éppen transzneműsége miatt üldöztek el Iránból.

Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee

A magyar állam nem akadályozhatja a nemváltoztatás jogi elismerését,… és nem diszkriminálhatja a transznemű embereket. Ezt mondta ki ma a strasbourgi bíróság. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése értelmében a nem jogi elismerésének szükségessége az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított magánélethez fűződő jog szerves része, és azt nemcsak az adott állam állampolgárai, hanem valamennyi az adott állam területén tartósan tartózkodó személy számára biztosítani kell.

Legnépszerűbb cikkeink