Magyarország
Három gyerek bottal agyonvert egy csordást a pénztárcájáért
Az eset Borsodban történt 2 éve, de csak most kerültek bíróság elé.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat három fiatalkorú férfi ellen, akik két évvel ezelőtt Ózd mellett megöltek egy csordást.
A vádhatóság tájékoztatása szerint az eset 2018 augusztusában történt; a bűncselekmény időpontjában az egyik vádlott betöltötte a tizenhatodik életévét, míg a két társa tizenkét éves volt.
A vádlottak és a sértett együtt italoztak, majd vita támadt közöttük, és a fiatalok botokkal agyonverték a csordást. A legidősebb vádlott a még életben lévő, de vérző sértett zsebéből kivette a pénztárcáját és átadta a társának.
A csordás a bántalmazások következtében a helyszínen meghalt.
Az ügyészség a tizenhatodik életévét betöltött vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabását, míg a tizenkettedik életévüket betöltött vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta. (MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban