Magyarország
Középkorú, falusi-kisvárosi szakmunkás a tipikus Fidesz-szavazó
Erősen jobboldaliak és elkötelezettek, ugyanakkor majdnem felük 2 éve még másra szavazott, és ötödük liberálisnak mondja magát.
A Fidesz-KDNP-t támogatók átlagéletkora 45 év, relatív többségük szakmunkásképzőt végzett, és majd kétharmaduk kisebb városokban vagy községekben él – derül ki az IDEA Intézet júniusi pártpreferencia-kutatásából.
Az intézet szerint a tipikus Fidesz-szavazó erősen jobboldali és inkább konzervatív beállítódású. Baloldali gondolkodású alig található a táboron belül, ugyanakkor
20 százalékuk magát liberálisnak mondja.
Saját bevallásuk szerint a jelenlegi Fidesz-szavazók alig több mint fele, 55 százaléka szavazott 2018. április 8-án a pártszövetség listájára. Azóta
- 10% érkezett a Jobbik támogatói közül;
- 10% a balliberális ellenzékből;
- 20% jelenlegi Fidesz támogató vagy nem szavazott 2018 áprilisában, vagy nem tudta/akarta megmondani, hogy kire szavazott.
Az IDEA azt állítja, „a tipikus Fidesz-szavazó fontos tulajdonsága a nagyfokú elköteleződés, a párt mögötti kiállás. Ez az erős polarizáció kijelöli a párt körvonalait, a támogatói körből való kilépés ezért túl nagy lépést, túl nagy belső feszültséget eredményezne”.
A teljes, választókorú felnőtt népesség körében kormánypártok támogatottsága 34 százalék, a biztos szavazó pártválasztóknál 50 százalék.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt