Archív cikkek
Vannak, akik csak jövőre szabadulhatnak meg a lomjaiktól Budapesten
Igyekszik bepótolni a kiesett lomtalanítási napokat az érintett hét budapesti kerületben a Fővárosi Közterület-fenntartó. Ezzel együtt lesznek körzetek, ahol csak 2021-ben lesz lomtalanítás. Az FKF és a kerületek arról is egyeztetnek, ne csak két helyre lehessen elszállítani addig is a lomokat, ha valaki meg tudja ezt oldani.
Mint azt korábban megírtuk, hét budapesti kerületben elmaradt a szokásos évi lomtalanítás, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) az ott élőknek átmeneti jelleggel úgynevezett „kiegészítő kompenzációs szolgáltatási csomagot” ajánl fel, amelynek értelmében a lakosok év végéig, előzetesen egyeztetett időpontban maguk szállíthatják el a lomokat két, Budapestnek Dunakeszivel, illetve Érddel határos részén található hulladékudvarba. Az ügyfélszolgálattól akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy még egyáltalán nem kizárt, hogy valójában elmarad a lomtalanítás a fenti kerületekben, de közelebbit nem tudtak erről mondani.
Megkerestük az FKF-t, és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a három hónapos rendkívüli pandémiás helyzet miatt
Budapesten 61 nap esett ki, ami pont 61 körzet lomtalanítását jelentette.
Ez az összes szóba jöhető lomtalanítási nap 36 százalékát teszi ki, amit a szoros éves lomtalanítási programba már nem lehet változtatás nélkül beilleszteni. A pótlás lehetséges időpontjait ezentúl befolyásolja az időjárás, az év végi ünnepi időszak és a munkaerőre vonatkozó törvényi korlátok is. Válaszaik értelmében az FKF a nehézségek ellenére „meg fogja találni a módját, hogy a járvány miatt elmaradt kerületek lakossága se szenvedjen hátrányt és sor kerüljön a lomtalanítások pótlására”.
Az FKF tájékoztatása szerint az érintett hét kerület önkormányzatával már megkezdték az egyeztetéseket, és van olyan kerület, ahol már sikerült arról megállapodni. Ezek között van olyan, ahol az idei év zsúfoltnak nevezhető hátralévő részébe sikerült beilleszteni a pótnapokat, de olyan is – ahol az önkormányzat kérésének megfelelően –
a jövő év elejére, a szokásosnál korábbi időpontra csúszik a pótlás.
A kerületekkel való egyeztetések nem csak a pótlási időpontra terjednek ki, hanem arra is, hogy
miként lehetne bővíteni a jelenleg elérhető lehetőségeket,
amelyek nem terjednek ki a lakhelytől közel eső közterületekről való elszállításra és könnyebbséget jelentenek ahhoz képest, mintha a főváros egy távol eső pontjára kellene elvinni a kidobásra ítélt nagyobb tárgyakat. Ennek értelmében az FKF és az érintett önkormányzatok arról egyeztetnek, hol és milyen formában lehetne kerületenként ideiglenesen működő gyűjtőpontokat üzemeltetni.
Tálos Lőrinc
(Ez a cikk először a csütörtöki digitális kiadásunkban jelent meg)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt