Nagyvilág
Erdoğan azonnal elrendelte az Hagia Sophia mecsetté alakítását, amint a bíróság engedélyt adott rá
Az UNESCO és a külföld hiába tiltakozott.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök rendeletet adott ki pénteken az Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítására vonatkozóan, egy órával azt követően, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette az épület múzeummá alakításáról szóló korábbi minisztertanácsi döntést.
Erdoğan a szöveget hivatalos Twitter-fiókján is közzétette. A rendelettel
a világörökséghez tartozó isztambuli épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz került.
A török államfő péntek este helyi idő szerint pontban 20 óra 53 perckor televíziós beszédet fog tartani. A 20 és az 53 párosítása vélhetően a 2053-as esztendőre, tehát Konstantinápoly bevételének jövőbeni 600. évfordulójára utal.
A közigazgatási bíróság szerepét betöltő Államtanácson (Danistay) pénteki döntését megelőzően, május végén az Isztambul bevételének 567. évfordulóján tartott kormányzati megemlékezés keretében egy Korán-részlet is elhangzott az épületben, ami a görög kormány rosszallását váltotta ki.
Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról a törökök szuverén joga dönteni, és jelezte: az Államtanács döntése alapján fognak eljárni a kérdésben. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt