Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Barcelona-Bayern lehet már a BL negyeddöntőjében

Létrehozva:

Amennyiben mindkét csapat bejut oda. Az UEFA kisorsolta a Bajnokok Ligája és az Európa Liga menetrendjét.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig – a nyolcaddöntőben a címvédő Liverpoolt búcsúztató – Atlético Madriddal találkozik a nyolc között a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékában.

A pénteki sorsolás egyik érdekessége az volt, hogy a koronavírus-járvány előtt már nyolc közé jutott csapatok kerültek össze egymással, az RB Leipzig és az Atlético mellett az Atalanta a Paris Saint-Germainnel. Egyik párharcot sem játszották még le soha a nemzetközi porondon.

A másik két párharcban olyan együttesek találkoznak majd egymással, ahol még a nyolcaddöntők visszavágóit is le kell játszani. Utóbbi ág különösképpen kegyetlen, hiszen a 13-szoros győztes Real Madrid és a tavalyi angol bajnok Manchester City párharcának továbbjutója az olasz bajnok Juventus és az Olympique Lyon különcsatájának győztesével, míg a spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona és a Napoli összecsapásának továbbjutója valószínűleg a német bajnok Bayern Münchennel találkozik. A Real Madrid 2-1-es hazai veresége után látogat majd az Etihad Stadionba, míg a Juventusnak minimális (1-0-s) hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán. A Barcelona 1-1-es idegenbeli döntetlen után látja vendégül a Napolit, míg a Bayern vendégként nyerte 3-0-ra a Chelsea ellen az első felvonást, így ott a visszavágó formalitásnak ígérkezik.

A koronavírus-járvány miatt egy rendhagyó „tornán” dől el a BL idei bajnokának kiléte. A továbbjutókról a negyed- és az elődöntőben is egymeccses párharcok döntenek. A portugál fővárosban augusztus 12. és 15. között rendezik meg a négy negyeddöntőt, majd 18-án és 19-én az elődöntőket. A finálé augusztus 23-án lesz.

A nyolccsapatos torna (Lisszabon) sorsolása:
negyeddöntő (augusztus 12., 13., 14. 15.):
——————————————
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) – Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)
RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol)
Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) – Chelsea (angol)/Bayern München (német)
Atalanta (olasz) – Paris Saint-Germain (francia)

elődöntő (augusztus 18., 19.):
——————————
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)/Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz) – Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)/Chelsea (angol)/Bayern München (német)
RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol) – Atalanta (olasz)/ Paris Saint-Germain (francia)

Az Európa Ligában a Sevilla-AS Roma és az Internazionale-Getafe mérkőzések a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, a párharcok most a többitől eltérően egyetlen találkozón, semleges helyszínen dőlnek el Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, a többi visszavágót az eredetileg is pályaválasztó együttesek otthonában játsszák le augusztus 5-én vagy 6-án.

Az El nyolcsapatos zárótornáját Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a döntő helyszínéül is szolgáló Köln rendezi augusztus 10. és 21. között. A negyeddöntőkre augusztus 10-én és 11-én, az elődöntőkre 16-án és 17-én, a fináléra 21-én kerül sor.

Az Európa-liga záró tornájának sorsolása:
negyeddöntő:
———–
1. VfL Wolfsburg (német)/Sahtar Donyeck (ukrán) /az első mérkőzés eredménye, az elöl álló csapat játszott otthon: 1-2/ – Eintracht Frankfurt (német)/FC Basel (svájci) /0-3/
2. LASK Linz (osztrák)/Manchester United (angol) /0-5/ – Basaksehir (török)/FC Köbenhavn (dán) /1-0/
3. Internazionale (olasz)/Getafe (spanyol) – Glasgow Rangers (skót)/Bayer Leverkusen (német) /1-3/
4. Olimpiakosz (görög)/Wolverhampton Wanderers (angol) /1-1/ – Sevilla (spanyol)/AS Roma (olasz)

elődöntő:
——–
4. negyeddöntő győztese-2. negyeddöntő győztese
3. negyeddöntő győztese-1. negyeddöntő győztese

Legnépszerűbb cikkeink