Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Párbeszéd: 5 milliárddal többe került a visontai erőmű, mint amit a kormány állított

Létrehozva:

Az ellenzéki párt kikérte az adásvételi szerződést, a kormány tagi kölcsönt is átvállalt.

Erősen túlárazva, észszerű indok nélkül vásárolta meg a kormány Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet – írta a Párbeszéd közleményében. Az ellenzéki párt adatigényléssel kikérte a Mátrai Erőmű adásvételi szerződését, amiből szerintük az derül ki, hogy

„többe került, mint amennyit mondtak, és még annál is értéktelenebb, mint amilyennek látszott”.

A kormány korábban azt jelentette be, hogy a vételár 17,4 milliárd forint volt, a Párbeszéd által megszerzett papírokon azonban az szerepel, hogy

további 5 milliárd forintnyi tagi kölcsön megfizetését is átvállalta a vevő.

A Párbeszéd közleménye azt állítja, „a magyar állam cége több mint 22 milliárd forintot ad egy erőműért, amely

  • Magyarország legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, így a működése környezeti szempontból is fenntarthatatlan,
  • évek óta százmilliós/milliárdos veszteségeket termel (és egyetlen nyereséges részlegét, a napelemparkot már az államosítás előtt kiszervezték és eladták),
  • öt elavult széntüzelésű blokkjából kettőt jövőre, a maradék hármat pedig 2025-ben kénytelen lesz bezárni (de már most is gyakran le kell őket állítani műszaki hibák miatt),
  • a további működtetés érdekében a kormány elmondása szerint 2-300 milliárd (!) forintnyi beruházásra tart igényt,
  • a szenes energiatermelés leállítása után tízmilliárdos nagyságrendű bányabezárási és rekultivációs kiadásokra kényszerül, úgy, hogy az e célra félretett eredménytartalékból Mészárosék 11 milliárdot az eladás előtt kivettek,
  • a kivett 11 milliárdos osztalékból és a 17,4 + 5 milliárdos vételárból akár megoldható lehetett volna, hogy az erőműben dolgozó több, mint 2000 ember és a beszállítók számára biztosítson további stabil munkahelyet, megélhetést ahelyett, hogy csak Mészároséknak teszik lehetővé a jövedelmező kiszállást cserben hagyva az ott dolgozókat, beszállítókat.”

Legnépszerűbb cikkeink