Nagyvilág
Szoborrongálások – Lángra kapott a first lady hátulja
Felgyújtották a Melania Trumpot ábrázoló, fából készült életnagyságú szobrot, amelyet tavaly állítottak az amerikai elnök feleségének szlovéniai szülővárosában, Sevnicában.
Melania Trumpnak tavaly nyáron állítottak szobrot Sevnicában. A kék ruhát és magas sarkú cipőt viselő first ladyt ábrázoló alkotás azonban nem igazán nyerte el a szlovének tetszését. A szobrot Brad Downey amerikai művész álmodta meg, de egy szlovén szobrász készítette el motoros fűrésszel. Az alkotást a közösségi médiában madárijesztőnek is nevezték, de voltak, akik azért bírálták, mert szerintük a szobor inkább Szűz Máriára hasonlít, mint Melania Trumpra. A helyi tévé beszámolója szerint nem lehet tudni, hogy politikai vagy művészeti tiltakozásként gyújtották-e fel a faszobrot.
Az év elején szintén felgyújtották és porig égették a Donald Trump amerikai elnököt ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, amelyet a szlovéniai Moravcéban emeltek. A csaknem nyolc méter magas szobor a New York-i Szabadság-szoborhoz hasonló testhelyzetben ábrázolta a jellegzetes hajviseletű, kék öltönyben, fehér ingben és vörös nyakkendőben pózoló Trumpot. (MTI)
Statue of Melania Trump torched in her native Slovenia https://t.co/8cm3YoRZb8 pic.twitter.com/MDhGsR4sZ6
— New York Post (@nypost) July 8, 2020
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban