Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Észtország Makarov-pisztolyokat szállít Ukrajnának

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

A régi, leselejtezett fegyvereket Ukrajna kérte az az oroszbarát szakadárok elleni harchoz.

Észtország 2400 darab Makarov-pisztolyt szállít Ukrajnának az oroszbarát szakadárok elleni harchoz – jelentette be Jüri Luik észt védelmi miniszter Tallinnban.

Luik hangsúlyozta: a szállítmánnyal egy szövetséges országot támogatnak, amely immár hatodik éve áll háborúban. A fegyvereket Ukrajna kérte, és azok az ukrán hadsereghez kerülnek. Az észt katonaság már nem használja a Makarovokat, mert

nem felelnek meg a NATO alapkaliberének.

A szovjet félautomata pisztolyt Nyikolaj Fjodorovics Makarov tervezte 1948-ban. A hidegháború időszakában a szovjet biztonsági erők legelterjedtebben használt oldalfegyvere volt. A keleti blokk egyes országaiban is gyártották.

Kelet-Ukrajnában 2014 óta dúl konfliktus a kormányerők és az oroszbarát szakadárok között, amelyben a sajtóban említett adatok szerint eddig több mint 13 ezren vesztették életüket. A kijevi kormányt több nyugati ország katonai felszereléssel és kiképzéssel segíti. A NATO szerint a szakadárokat Oroszország támogatja fegyverrel és lőszerrel, amit Moszkva tagad. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink