Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Több mint százezer hektáron irtják a héten a szúnyogokat

Létrehozva:

Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Dóka Imre közleménye szerint a héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat, írja az MTI.

A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket.

Lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek.

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki. A Tiszán és mellékfolyóin levonult kisebb árhullám következtében további, a szúnyogok szaporodásához ideális élőhelyek keletkeztek. Továbbá a Tisza árterében a tavalyi sok víz miatt az árvízi szúnyogok áttelelni képes tojásainak milliói találhatók – tette hozzá.

Dóka Imre felhívta a figyelmet: fontos a lakókörnyezetekben található mikrotenyésztőhelyek felszámolása is.

Itt írtunk arról, hogy a XVIII. kerületi polgármester levélben szólította fel a katasztrófavédelmet a szúnyogirtás elvégzésére. Szaniszló Sándor azonban sok eredmény nem remélhetett a levéltől, mert az önkormányzat már meg is kezdte a gyérítést az állam helyett, és a drónos gyérítés engedélyére várnak. (MTI/PH)

Legnépszerűbb cikkeink