Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Még egy szorítás a médián a katás változtatás

Létrehozva:

A válságtól sújtott, amúgy is nehéz helyzetben lévő, nem állami megrendelésből élő médiának is szólhatott a kata büntetőadóval sújtása, erre utal egy pénzügyminisztériumi levél.

Elfogadta a parlament a kata módosítását, így a kifizetőnek 40 százalékos mértékű adót kell fizetnie, ha ugyanazon kisvállalkozónak az adóéven belül 3 millió forint bevételt juttat. Az Mfor elemezte Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkárnak Ungár Péter képviselőhöz írt válaszlevelét, amelyben a módosítást magyarázza, és egy fontos kitételre bukkant:

„A módosítás nem érinti azokat a »valódi« kisvállalkozókat, akik közvetlenül a lakosság részére végeznek vállalkozási tevékenységet.”

Tehát a taxisok, cipészek, fodrászok, kozmetikusok kimaradnak a szórásból.

Az Mfor emlékeztet a katás változtatásokat először belengető Parragh László Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnök által korábban Mfornak mondottakra: igen, az újságíróknak van mitől félni a kata átalakításával, az újságírók „eddig mindig el tudták kerülni, hogy munkavállalóként adóztassák az újságírói, szerkesztői tevékenységet, volt először az EVA, aztán az EKHO, most meg a KATA, s ezen adófajták nyújtotta lehetőségeket a médiában dolgozók mindig jobban ki tudták használni”.

Az újságírók valóban nem közvetlenül az olvasóiknak értékesítik a cikkeiket, hanem a szerkesztőségnek, kiadóiknak. Így most őket is sújtja a katás nehezítés, miközben a válság hatására rengeteg, nem állami hirdetésből élő médiacég súlyos nehézségekkel küzd.

Az Index körüli hercehurca, a kormányzathoz köthető új médiaalapítási tervek (és, tehetjük hozzá, hogy a Fideszen belüli vélekedés, hogy a Borkai-ügy miatt ment el az önkormányzati választás hajója) után a médiának is fájó katás átalakítás már leginkább a 2022-es választásokról szól, összegzi a cikk.

Legnépszerűbb cikkeink